Gyurkity Péter

Érkezőben a Sony Xperia 1.1

Az új dizájnra épülne a friss zászlóshajó, amelynek neve még picit kérdéses.

A japán gyártó az új kialakítással, valamint erősebb hardverrel igyekszik megkapaszkodni a piacon, amely egyelőre nem hozta el a nagy áttörést, most azonban már alakul a friss változat, amely többek között éppen ezt a vonalat folytatná, néhány érdekes húzással.

Külső forrás osztotta meg a legújabb renderképeket a telefonról, amely a várakozások szerint az Xperia 1.1, esetleg az Xperia 5 Plus hivatalos néven jelenik majd meg a piacon. Ahogy említettük, a készülék megtartja az eredeti változat, a viszonylag sikeres Xperia 1 külalakját, a pontos fizikai méret alig változik, ezúttal viszont egy valamivel nagyobb, 6,6 hüvelykes OLED-kijelzőt kapunk, amely a 21:9-es képarányt és alig észrevehető kávát hoz magával. A 8 megapixeles előlapi kamera a homlokrészen kapott helyet, itt újra megjelenik a sztereó hangszóró, míg a hátoldalon egy összetett modul helyezkedik el, amely a telefotó-, valamint az ultra-nagylátószögű funkciót is támogatja, ezúttal egy Time-of-Flight érzékelővel kiegészülve.


Érdekes módon a hagyományos jack-dugó is visszatér ezen a készüléken, amely két évvel ezelőtt, az Xperia XZ2 okostelefon piacra dobásával távozott, miközben az ujjlenyomat-olvasó és a külön shutter-gomb a telefon oldalán bukkan fel. A valószínűleg alumíniumból készült keret egy picit dobozszerű külalakot kölcsönöz a típusnak, az USB-C pedig szokás szerint alul áll majd rendelkezésünkre. A teljesítményről minden bizonnyal a Snapdragon 865 chip gondoskodik majd, ezzel tehát nem lesz gond, ehhez 5G-támogatás, 8 GB RAM, egy alapesetben 128 GB-os tároló, valamint az Android 10 csatlakozna.

A készülék a február második felében esedékes MWC alatt mutatkozna be a nagyközönség előtt, nem sokkal követve a Samsung Galaxy 20 típusát, amellyel kapcsolatban egyre-másra jelennek meg a hírek. A piaci megjelenés jó eséllyel májusban vagy júniusban történik majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!