Berta Sándor

Új audio­rendszert szabadal­maztatott az Apple

A kaliforniai konszern új térhangzást valósítana meg a számítógépei esetében.

Az Apple az iPhone és az iPad készülékek után a Mac számítógépeken is elérhetővé tenné a térhangzást és a kiterjesztett valóság funkciókat. Ezt támasztja alá az a szabadalom, amelyet a társaság az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO) nyújtott be és amelynek a címe System to move a virtual sound away from a listener using a crosstalk canceller. Minderről a Patently Apple nevű online magazin számolt be.

A dokumentumban az szerepel, hogy az új audiorendszer elsősorban a kiterjesztett valóság és a játékok esetében lehet érdekes. Az anyag taglalja az audioforrások virtuális elhelyezését és kiegészített egy másik szabadalmat, amelyet a vállalat már a múlt év végén megkapott és amely a kiterjesztett valóság által támogatott fejhallgatókról szólt. Az utóbbi lehetővé tenné a felhasználók számára, hogy hallják, hogy egy helyiségben pontosan hol tartózkodnak az emberek. Az új dokumentum gyakorlatilag ugyanazt az elvet írta le, csak egy MacBook hangszórói esetében.

Egy virtuális rendszer szállítaná a MacBook előtt ülő felhasználónak azt az illúziót, hogy a hang egy másik helyről, vagyis nem a beépített hangszórókból származik. A bemutatott akusztikai rendszer térhangzást biztosítana, de úgy, hogy ehhez nem kellene több audioforrást használnia. Egy ilyen térhangzás hasznos lehet a filmek, a sportközvetítések, a videojátékok vagy a kiterjesztett valóság alkalmazások audiojel-feldolgozásainál, mert azt az érzést keltené az emberekben, hogy az események közepén foglalnak helyet.

Az anyag leírja ugyanazt az elvet is, amelyet a HomePod is alkalmaz a működése során, vagyis, hogy mikrofonok veszik fel a visszavert hangokat és a hangszóró teljesítményét ezután az adott tér akusztikai jellemzőihez igazítják. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az Apple integrálja-e majd és ha igen, mikortól és melyik termékébe a szabadalmaztatott rendszert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #18
    "Sztereo hangzás. És nem szabvány"

    Huhh. Pont úgy szabvány mint a multichannel. Pl 60fokos háromszöget ír elő. Tehát egy laptoppal már ott meg vagy lőve hogy adott távolságra nem tehető ki 60fokban.
    Hiába van a gép két szélén hangszóró ha nem ad ki 60at.

  • Sir Cryalot #17
    "Sztereo hangzás. És nem szabvány"

    Huhh. Pont úgy szabvány mint a multichannel. Pl 60fokos háromszöget ír elő. Tehát egy laptoppal már ott meg vagy lőve hogy adott távolságra nem tehető ki 60fokban.


  • Sir Cryalot #16
    "A hangstúdió a panelekkel meg az ülök a laptopom előtt valamit hallgatva az két teljesen külön világ"
    Nagy tévedés, erre setupra nagyon megfelel a zárt fejhallgató vagy iem, és az tud szimulálni sztereot (panelekkel!) az hogy eddig ilyen nincs, meg előz vele a sonytól kezdve sok mindenki, az már az apple donkihótizmusa, meg kína évtizede, meg nokia moment meg stb.
  • Sir Cryalot #15
    Cargo cult sztereo xD
  • M2 #14
    A hangstúdió a panelekkel meg az ülök a laptopom előtt valamit hallgatva az két teljesen külön világ. Egyetlen esetben összevethető a kettő: faszméregetés céljából.

    Az Apple megoldása biztosan nem olyan eredményt hoz majd, mint a hangstúdiókban. Nem is (lehet) a célja. Cél az, hogy jobban szóljon, mint eddig és ha sikerül, jobban szóljon, mint a konkurencia eszközei. Ennyi.
  • M2 #13
    Effekt = hatás, illetve esetünkben hangzás. Ez a rendes neve: Sztereo hangzás. És nem szabvány.

    Amit idéztél az nem faszméregetés, hanem szabványban a leírása annak, hogy miről is szól az adott szabvány. Kötelező elem.
  • Sir Cryalot #12
    Azért van teli minden valamirevaló studio panelekkel, mert a sztereó képet felborítja, szétkeni, elfojtja az ha a hang találkozik visszaverődésekkel hátsó oldalsó alsó felső irányból, és ha ezeknek nem diffúz jellege van akkor különösen.
    Sejtem hogy az apple valami nyalábolós cuccot akar megoldásként tálalni room treatment helyett csak kishitű vagyok, vállalom xD
  • Sir Cryalot #11
    Apple's patent for a 'Multi-listener stereo image array' describes a system where "multiple people can experience a stereo audio effect, regardless of where they are seated,

    <a faszmérgetés itt kezdődik
    Amikor a sztereo az szabvány helyett " effekt" amit a zapple vagy méltóztatik "előeffektezni " vagy nem.

    LOL.
  • M2 #10
    Mégis minek a diffúzorpanel?! Édesistenem! Vagy ez ilyen faszméregetés, amiben most nekem azt kellene írnom, hogy a minőségi zenehallgatás nem a dsp-nél kezdődik?
  • M2 #9
    A minőség is viszonylagos.