Lekapcsolhatja magát Oroszország a világhálóról

Hatályba lépett az új orosz internettörvény, a jogszabály november elsejétől érvényes.

Április közepén szavazta meg második olvasatban is az orosz parlament alsóháza az orosz internet stabil autonóm működtetéséről rendelkező törvénytervezetet, amely bírálói szerint indokolatlan kormányzati ellenőrzést biztosít a web alkalmazása felett. A jogszabály november elsején lépett hatályba, kivéve a kriptográfiai információvédelemre és a nemzeti doménnév-rendszerre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek 2021 januárjától lesznek érvényesek.

A törvény értelmében, ha az orosz kormány úgy ítéli meg, hogy az internet országon belüli stabilitása veszélyeztetett, akkor a tömegtájékoztatás- és távközlésügyi hatóság (Roszkomnadzor) központi ellenőrzést vezethet be az általános felhasználású hálózatban és intézkedéseket foganatosíthat a fenyegetések elhárítása érdekében. A projekt megvalósítása legkevesebb 30 milliárd rubelbe kerül majd, de azt még nem lehet tudni, hogy kinek lesz jó a lekapcsolható világháló.

Christian Mihr, a Riporterek Határok Nélkül (ROG) nevű szervezet ügyvezetője kifejtette, hogy a jogszabály valójában az internetcenzúra újabb szintre emelésére való kísérlet és alátámasztja, hogy az orosz vezetők készen akár a világháló teljes infrastruktúráját is politikai ellenőrzés alá vonni azért, hogy szükség esetén elvághassák a digitális információáramlást.

A legfontosabb változtatás a korábbi helyzethez képest, hogy az adatforgalom ellenőrzését és szűrését már nem az internetszolgáltatók (ISP) fogják végezni, hanem a titkosszolgálatok és a médiafelügyelet. Az orosz kormány azt reméli, hogy így hatékonyabban lehet majd blokkolni a tiltott tartalmakhoz és platformokhoz való hozzáféréseket. Az ISP-k kötelesek az orosz adatforgalmat olyan csomópontokon keresztül vezetni, amelyeket a Roszkomnadzor engedélyezett.

Minden internetszolgáltatónak olyan berendezéseket kell felszerelnie, amelynek a segítségével a hivatal - szükség esetén - blokkolhatja az adatforgalmat. A legtöbb ISP még nem szerelte fel ezt a technikát, azt egyelőre az uráli területen tesztelik október vége óta a "négy nagy" (Rosztelekom, MTS, Megafon, Vimpelcom), valamint számos kisebb internetszolgáltató rendszerében. A tesztek egyelőre a vezetékes infrastruktúrát érintik. A helyi szolgáltatók attól tartanak, hogy a technika felszerelése után komoly zavarok keletkezhetnek az internetforgalomban. Emellett rendkívül nagyok a költségek, ami plusz terheket ró majd a cégekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #33
    Persze hogy egyik sem jobb masiknal, csak ahogy hideghaboruban is, a ket fel korlatozta egymast, most is kene valami, ami a liberalis terrort megtestesito arckonyvet gatolja, fekezi.
  • TokraFan #32
    Ha netán odakerül, akkor pedig rendszerint gyorsan hozzá is rohad...Nem egy, nem kettő "nagy ellenálló", lázadó "jó ember" vált már pont olyan képmutató szartengerré a hatalom birtokában, mint akik ellen küzdött. Igazából mindenki csak addig lázad, amíg kimarad a jóból...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.11.06. 23:51:19
  • Tetsuo #31
    Hát én éppen azt írtam, hogy az oroszokat sem.
    Modern világunkban hatalom közelébe sem kerülhet olyan ember, akinek valóban jók a szándékai.
  • TokraFan #30
    Hagyjkátok már abba ezt a naiv baromságot! Ugyan ki a fenét vezérel a világ jobbátétele? Mondjatok már egy példát! Még a vallási vezetőket is csak a saját hatalma és pénze érdekli, a politikust meg pláne, a sok mellveregető idiótát meg csak az, hogy saját ideológiája mellé térítsen mindenkit, ha békésen nem megy, akkor erőszakkal (mert ami szerinte jó, az bizonyára mindenki másnak is jó lesz, ha meg nem látja be a marhája, hát majd beleverjük). Hogy ezt éppen egy vallás nevében csinálják, vagy egy üresfejű kommunista ideológia miatt, az teljesen lényegtelen.

    Nem vezérli a világ jobbátétele sem az agresszív és álszent jobbosokat, sem a pont ilyen agresszív, proli balosokat! Nem létezik olyan ideológia, ami mindenkinek egyformán jó. Akik perifériára szorulnak bármelyiknél, akiket elnyomnak, azok majd ki akarnak törni (ez már genetika), így csak erőszakkal lehet őket továbbra is elnyomásban tartani. Az pedig soha nem szokott működni hosszabb távon, ezt már elég jól tudjuk a történelemből. Ráadásul amint ez bekövetkezik, élből lenulláz mindenféle "világ jobbátételét". Minden elnyomás azon alapszik, hogy 1-2 hülye a saját hitét elkezdi ráerőszakolni mindenkire, ha máshogy nem megy, akkor erőszakkal. Miről beszélünk? Nincsenek itt oldalak, értelmes emberek vannak, meg ostoba hülyék! A többi maszatlolás csak köntös, amit ráhúznak, hogy igazolják a gaztetteiket. Oldaltól, ideológiától függetlenül!
  • Tetsuo #29
    Ezzel egyetértek, de tudni kell, az oroszokat sem a világ jobbátétele vezérli.
  • Tetsuo #28
    Nekem a szélsőjobb vulgáris oldala az, ha valaki hungarista öltözetben kart lendít és elmondja, milyen derék ember volt Szálasi Ferenc vagy akár Dolfi bácsi. Politikai téren pedig egy hungarista, vagy neonáci pártot alapít, persze ez sem az igazi szélsőjobb, de ma ezt hívják (tévesen) annak. Toroczkai Lászlónak semmi efféle nem volt a még a messzi múltjában sem, pláne nem ilyen a Mi Hazánk Mozgalom. A Magyar Nemzeti Arcvonal és mondjuk a Pax Hungarica Mozgalom már eképp definiálható.
    A valódi szélsőjobb pedig az lenne, ha valaki folytatná Julius Evola szellemi munkásságát gyakorlati lépésekkel megvalósulni, nem feltétlenül Mussolini nyomán.
    Ma már nincs szélsőjobb hatalom közelében, esély sincs rá.
  • TokraFan #27
    Te meg mit zagyválsz itt össze agyatlanul már megint? Tán magad sem érted...
  • duke #26
    Az oroszoknak kene kitalalnia valamit, hogy ne csak magukat vedjek meg az arckonyvtol, hanem globalisan harcoljanak ellene. Akadalyozak, lassitsak, toroljenek zavarjanak ossze adatokat, benitsak meg a hirdetesi rendszereiket. Szoval legyen egy altalanos ellenalas a liberalis media diktaturaval szemben.
  • duke #25
    Arckonyv mar ott tart, hogy a semleges velemenyt sem engedik. Ha nem szidalmazza valaki eleg szelsosegesen Orban Viktort es csaladjat, akkor azt mar torlik, mert az fasiszta.
  • Szefmester #24
    Toroczkai messze van a széljobbtól... akkor ki van ott? :D

    Toroczkainak voltak már dolgai ami miatt kapta a tiltást. Most vissza akar mászni de nem engedik.. jajj-jajj