SG.hu·

Vékony és hosszú telefonnal készül az Essential

Vékony és hosszú telefonnal készül az Essential
A cég második megoldása igencsak érdekes külalakot kapott.

A hónap elején már olvashattunk arról, hogy Andy Rubin cége már dolgozik sorrendben második készülékén, az első példány esetében elmaradt nagy siker ugyanis nem vette el a kedvüket ettől. A második okostelefon már egy új megközelítést jelképez, amit a furcsa, mindenképpen érdekes külső is jól mutat.

Az Android egykori alapítója nem bírt magával és a napokban saját Twitter-hírfolyamában osztott meg néhány felvételt a nagyközönséggel az új készülékről. Ezen már közelebbről is szemügyre vehető a megoldás, amely meglehetősen hosszúnak és keskenynek tűnik, ez tehát nem sokban hasonlít a hagyományos kialakítású, csúcs- vagy felső-középkategóriás okostelefonokra. Leginkább egy távirányítóhoz fogható a fejlesztés, amely azonban nyilván a megszokott szoftveres és hardveres funkciókkal jelenik majd meg a boltokban, bár azt még nem tudjuk, hogy milyen további opciókat tesznek majd elérhetővé a cég mérnökei. Az biztos, hogy a korábbi hírben is látott GEM kódnevet alkalmazzák a cég háza táján, ez azonban nem sokat árul el a belsőről.

Az ezt megelőző kiszivárogtatásban a Snapdragon 730 chip, valamint az Android 10 operációs rendszer bukkant fel a specifikáció főbb részeként, ez továbbra is megalapozottnak tűnik. Rubin mindössze annyit közölt az érdeklődőkkel, hogy az új készüléket már a cégen kívül is tesztelik, a korai tesztelési fázis azonban nyilván még nem teszi lehetővé, hogy minden részletet megosszanak velünk. Az előlapon egy apró lyukat, valamint az abban elhelyezett szelfikamerát látjuk, egy kisebb hangszórórács kíséretében, míg a hátoldalon egy viszonylag nagy kamera, a LED flash, valamint az ez alatt megjelenő ujjlenyomat-olvasó jelenik meg.

A közeljövőben számíthatunk a további részletek bejelentésére, ezeket nagy valószínűséggel a hivatalos bemutató keretében osztják majd meg velünk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Macropus Rufus2019. 11. 19.. 13:06||#10
"Plane, hogy eros ketsegeim vannak a gepelest illetoen..."
diktálni is lehet neki. 😉
© cateran2019. 10. 15.. 01:27||#9
Oka van annak a tepsiformanak...Pl gepeles...kivancsian varom a billentyuzet megjelenitest...Fotozast....Video lejatszast....Alapjaban veve barmit, ami tulmutat a sima telefonalason....

Macropus:"ezen max. telefonálni lehet, meg üzenetet írni és/vagy olvasni"
Baszott sok ertelme van akkor okostelokent......Plane, hogy eros ketsegeim vannak a gepelest illetoen...

Ez boritekolhatoan baromsag es nem azert, mert az ujitasok ellen vagyok, hanem mert ordit rola, hogy nem praktikus semmilyen, manapsag alapnak szamito hasznalatra
© NEXUS62019. 10. 15.. 00:12||#8
OK.
Nyilván sima trollkodás is volt a hszembeben 😊, de akkor is kb 20%-kal hosszabb a teló, így a képeket, videókat nézegetve, mint az praktikus/kényelmes lenne.

Jó ötlet az egyedi dizájn és hogy valaki végre megpróbál kiszabadulni a tucat tepsifon dzsungelből. De, ebben a formában szerintem túllőttek a célon.
© Macropus Rufus2019. 10. 14.. 13:16||#7
hát igen, ezen max. telefonálni lehet, meg üzenetet írni és/vagy olvasni. Neked ez kifejezetten nem opció. 😉
© wraithLord2019. 10. 14.. 12:36||#6
Hát igazából azt pont látom, mert a hátulja látszik a képen. 😄 Viszont a linkelt képek arra választ adnak, hogy a felsorolt 3 lehetőség közül az első igaz az előlapra. Egyetlen hosszú kijelző van rajta.

Így látva a méreteit, tehát hogy ez nem egy tepsifon megszorozva kettővel, hanem egy tepsifon hosszában kettévágva és a rövidebb élével összeragasztva... Érdekes ötlet. Viszont nekem a normál képernyőarány jobban bejön, mert én nem telefonnak szoktam használni a telefont, hanem minden másra, amire egy (hordozható) számítógépet lehet. Arra a "tepsifon megszorozva 2-vel" verzió jobban megfelelne, csak a méretei miatt kevésbé lenne praktikus.
© Macropus Rufus2019. 10. 14.. 12:11||#5
Nincs második kijelző. A hátul a hátlap van.

https://twitter.com/Arubin/status/1181688540540764160
© Macropus Rufus2019. 10. 14.. 12:03||#4
az esetek 99%-ban egyetértek a kommentjeiddel, de most vitába szálnék veled:
ez a teló semmivel nem hosszabb mint egy átlagos tepsi méretű telő. Viszont csak fele olyan széles, ergo a jobb felső sarkot sokkal könnyebben lehet elérni mint egy 2x ilyen széles telefon esetében. A zseb már jobb kérdés, ez már a Nokia 7280 esetében is jogos kérdés volt. De sztem meg lehet oldani. 😊
A feltámasztás esetén történő ketté törés minden telefon esetében potenciális veszély. Emléxel még a frankónk hajló iPhone telókra. Szinte minden teló ketté törik ha két ponton feltámasztod és középen nyomást fejtesz ki rájuk. Kivéve a CAT cuccai, de azok ugye ipari vasak.
Én simán bevállalnám második telónak. Amikor el kell menni egy fogadásra/esküvőre/moziba/színházba/stb, de a tepsit nem akarom magammal vinni. A tepsi átirányítva erre, és ez egy vékony elegáns kütyü, ami nem húzza félre az Armani zakómat 😊 (akár csak a 7280-as Nokia. Azt is második telónak tervezték.)

Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2019.10.14. 12:12:44
© wraithLord2019. 10. 14.. 09:52||#3
Most már csak az kéne, hogy ketté lehessen hajtani, illetve hogy kettéhajtva az elején is legyen egy kijelző... 😄
Arra kíváncsi lennék, hogy mi van a másik oldalán. Egy nagyon-ultra-wide kijelző, egy wide kiejző és billentyűzet, vagy két wide kijelző, ami 1-nek látszik, de valójában kettő.
© Montanosz2019. 10. 13.. 22:40||#2
lg bl40
© NEXUS62019. 10. 13.. 20:19||#1
Zseniális! Ergonomia, használhatóság Lvl 0!
Milyen zsebbe is rakják, meg hogy érik el a legfelső sarkát a kijelzőnek egykezes használattal a júzerek, meg mi is történik ha a két széle feltámasztásakor minimális terhelést kap a közepe, gyak ráülnek?

Erre mondják hogy: jó ötletnek tűnt! XD