Franczy

Közeleg az "illat-technológia" eljövetele

A DigiScents cég egyre több pénzt fektet be abba a programjába, melynek célja, hogy mielőbb ellássák a személyi számítógépeket a cég saját fejlesztésű illat-erősítő eszközével.

A különböző illatokat és szagokat generáló berendezés a fejlesztők szerint már a jövő év végén forgalomba kerülhet, és nagy mértékben növelni fogja például a különböző számítógépes játékok által nyújtott valóságérzetet, de például az internetes reklám bannerek is rendelkezhetnek majd különféle illatanyagokkal. A cég most jelentette be, hogy már sikerült is két nagy illatszereket gyártó világcéget megnyerni maguknak.



Az úttörő illat-technológiát fejlesztő Oakland-i (California) székhelyű DigiScents cég eddig a svájci Givaudan és a holland Quest cégekkel kötött szerződést, így ez a két vállalat lesz az illat-technológia hivatalos illat-, és szaganyag beszállítója. A cég eddig már több anyagi támogatást is kapott, ily módon eddig 20 millió (~6 Milliárd Ft) dollárt kaptak, melyből 10 millió dollárt a Hong Kong-i székhelyű internetes befektető cég, a Pacific Century CyberWorks adományozott a cég számára. A következő év közepétől több nagy reklámiparban érdekelt cég és számítógépes játékokkal foglalkozó vállalat is támogatni fogja a DigiScent féle digitális illatképző technológiát.

A DigiScent a Givaudan és a Quest cégek által beszállított alapanyagokból több ezer illatot és szagot kíván kikeverni, melyeket aztán különböző illatkazetták formájában hoznának forgalomba. Az illat-technológiát használó eszközök leginkább egy színes tintasugaras nyomtatóhoz hasonlítható módon működnek, csak míg a nyomtató különböző színeket juttat a papír alapanyagra, addig az "illat generátor" különböző illatokat és szagokat fog a levegőbe ereszteni. Ugyancsak a nyomtatóknál tapasztalható színkeveréshez hasonlóan akár három alap illatanyagból is nagyon sokféle illatkombináció keverhető ki.

A DigiScent iSmell-nek nevezett eszköze kiskereskedelmi forgalomban legkorábban 2001 közepén tűnhet fel. Külalakra leginkább egy kis multimédiás sztereó hangszóróhoz lesz hasonló, és PC-hez csatlakoztatva a 128 alap illatmintából számtalan illat kikeverésére lesz képes. A cég létrehozott egy nagy illatadatbázist is, mely a több ezer emberen tesztelt szagmintákról tartalmaz különböző információkat. A technológiát továbbfejlesztve a későbbiekben akár szag alapján történő azonosításra is fel kívánják alkalmazni. Hozzáteszem, hogy nem lesz semmi, amikor a gép csak a saját felhasználójának izzadtságszagára akar majd elindulni, de például egy Quake party is érdekes (szagos) új dimenziókat kaphat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)