Berta Sándor

Engedély nélkül jelenít meg dalszövegeket a Google

Egy oldal több éven át tartó jogsértéseket vetett a webes óriás szemére.

A Google egy ideje már dalszövegeket is megjelenít a keresési eredményeiben - de ezt részben engedély nélkül teszi - legalábbis ezt állítja a Genius.com, amely úgy véli, hogy az óriáscég 100 dalszövegét használta fel jogellenesen. A The Wall Street Journal megvizsgálta a Genius.com állításait és megerősítette azokat. A Google jelezte, hogy megvizsgálja a felvetéseket.

A Google jogellenes gyakorlata úgy bukott le, hogy a platform megjelölte a dalszövegeit, így később fel tudta ismerni, ha azokat vagy azok egy részét bármely más portál átvette. A Genius.com már 2017-ben felhívta a jogsértésekre a Google figyelmét, de a társaság csupán annyit reagált, hogy a dalszövegeket a partnerei licencelték és hangsúlyozta, hogy nagyon komolyan veszi a szerzői jogot. Emellett rámutatott, hogy a megállapodásokban foglalt feltételek betartásáért a licencpartnereik felelősek és ha kiderül, hogy valamelyik partner nem tartotta be az előírásokat, akkor befejezik vele az együttműködést.

Az egész gyakorlat a Desiigner nevű rapper Panda című zeneszámával kezdődött. A portál együtt dolgozott a rapperrel és megkapta tőle az eredeti szöveget, amely végül felkerült a Google keresési indexébe. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy mindez hogyan történt és a Genius.com egyelőre nem tudta bizonyítani, hogy a dologban érintett volt a webes vállalat is.

A Genius.com körülbelül 2016-tól kezdte megjelölni a dalszövegek egy részét, hogy azok bármikor azonosíthatók legyenek. Így fedezte fel azt is, hogy körülbelül 100 módosított dalszöveg érhető el a Google keresőjében. A probléma csak az, hogy a dalszövegek más oldalakon válnak elérhetővé, nem a Genius.com-on, amelynek a partnerei között van a Spotify és az Apple. A két cég a dalszövegeket integrálja a szolgáltatásaiba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bruce_Willis #6
    Hozzáteszem a wikipédiával biztosan van egy közös megállapodásuk, azonban nem hinném hogy a wiki jobban jár vele mint a google.
  • Bruce_Willis #5
    A wikipédiából is lenyúlja az adatokat.
  • Bruce_Willis #4
    Nos akkor elmagyarázom mindhármótoknak.
    A google gyakorlatilag lenyúlja a dalszövegeket. Már a keresőben megjeleníti azokat, rá sem kell kattintani a gyűjtőoldalakra. Próbáljátok ki!

    end3:
    Úgy találod meg majd ezután is mint bármi mást, hogy a találati listából kiválasztod a neked tetsző gyüjtőoldalt és rákattintasz. Voálá.

    csigafi:
    Ne csodálkozz, a google lépten-nyomon megszegi a törvényeket.

    esdideki:
    Megjelölés. Mint mikor a krimikben megjelölik a bankót, és a tolvajnál megtalálják.
    Úgy jelölte meg a dalszöveget hogy módosította. A cikkben is benne van.
    Így a tolvaj google-nél megtalálták a hamis bankókat. ;)

    Utoljára szerkesztette: Bruce_Willis, 2019.06.20. 12:33:03
  • esdideki #3
    Hogy lehet "megjelölni" egy dalszöveget? Aláhúzza pirossal?
  • csigafi #2
    Hát ezt nem értem. Nem pont az a kereső lényege hogy ha keres az ember egy dalszöveg részletest akkor azt meg találja?. Vagy a Genius szerint hogy kéne az embereknek megtalálnia a dalszövegeket? Már nagyon unom ezt a sok googlét lehúzó semmit tevő céget.
  • end3 #1
    Ha nem lehet rákeresni, vajon mitől foglya megismerni, megszeretni az újabb kreálmányt a net népe? - Inkább előbb mint utóbb, - elérik a jogvédők, hogy diszkréten eltűnhetnek a nagy érdektelenségben, és a kutya sem fogja keresni őket. Akkor majd menni fog a sírás-rívás a meghallgatásért. - Az ezért kifizetendő reklámot is, majd a G és a többi mammut foglya lenyelni az biztos, ők nem lesznek vesztesek, csak a szerzők.
    Utoljára szerkesztette: end3, 2019.06.19. 16:23:28