Gyurkity Péter

Nem lesz Razer Phone 3

Elmaradt a siker, így a cég ehelyett inkább leépít és átszervez.

Tavaly ősszel mi is beszámoltunk a sorrendben második Razer-okostelefonról, amely az első példányhoz hasonlóan kifejezetten játékosoknak készült. A jelek szerint harmadik telefon már nem jelenik meg, a cég ugyanis komoly leépítést hajt végre a mobilos részlegen belül, bár a támogatásról nem mondanak teljesen le.

A játékfanatikusoknak szánt, brutális hardverrel ellátott okostelefonok előtt álló lehetséges pályával kapcsolatban meglehetősen sokan kifejezték már komoly kétségeiket. Egyelőre úgy néz ki, hogy a pesszimista vélemények igazolódnak be, nagy áttörést ugyanis egyik versenyző esetében sem láthattunk. A jelek szerint ezt ismerte fel a Razer, amely a napokban először azt jelentette be, hogy végleg bezárja a Razer Game Store néven futó online szoftverboltot, ezt pedig nem sokkal később további, ezúttal külsős értesülések követték, amelyek már a mobilos részlegen belül esedékes leépítésről, valamint a harmadik okostelefon kukázásáról szóltak.

A cég ezt követően gyorsan reagált a további hírekre, megerősítve, hogy valóban elküldtek néhány munkatársat (ez a külső, magát megnevezni nem kívánó forrás szerint a teljes létszám 2 százalékát, nagyjából 30 főt érintett), de a jövőben is igyekeznek majd támogatni ezt a termékvonalat, további hardveres és szoftveres megoldások kifejlesztésével és azok piacra dobásával. A Razer Phone 2 támogatása mindenképpen megmarad, itt már a jövő héten befuthat az Android 9 Pie verzióra való frissítés, a harmadik változatot azonban közvetlenül nem említik, vagyis valószínű, hogy a megmaradt mérnököket szép lassan egyéb területekre irányítják át.

Nem lenne túlságosan meglepő, ha a Razer teljesen kivonulna, a nagy gyártók ugyanis nem sok teret hagynak a hozzájuk hasonló új, jóval kisebb méretű jövevényeknek, ami érthető, hiszen maguk a nagyok is egyre jobban szenvednek (lásd a Samsung kínai vergődését). Meglátjuk, meddig tartanak ki ebben a szegmensben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!