Berta Sándor

Fizetős hírszol­gáltatást indíthat az Apple

A kaliforniai cég egy új ajánlatot akar kínálni az iOS és a macOS operációs rendszereket használóknak.

A társaság egy ideje folyamatosan tárgyal a lapkiadókkal azért, hogy a fizetős tartalmakhoz kínálhasson hozzáférést, de mindezt nem ingyen tenné. Az új szolgáltatás olyan lehet, mint egy Netflix a hírek számára, amely az iOS operációs rendszerbe integrált híralkalmazáson, valamint a macOS operációs rendszeren keresztül lesz elérhető. Az óriáscég e programok segítségével már most is hozzáférést kínál ingyenes, illetve szabadon hozzáférhető hírekhez. A jelenlegi havidíj 10 dollár, de ez a közeljövőben bármikor megváltozhat, főleg amiatt, mert vannak lapkiadók, akik a saját tartalmaikért ennél sokkal nagyobb összeget kérnek a felhasználóktól - minderről bennfentesekre hivatkozva a The Wall Street Journal számolt be.

Eddig az Apple a The New York Times, a The Washington Post és a The Wall Street Journal kiadójával sem tudott megállapodni, utóbbi képviselői ugyanakkor produktívnak minősítették a megbeszéléseket. A probléma az, hogy az érintett vállalatok meglehetősen szkeptikusan fogadták az új koncepciót, ennek oka pedig az, hogy az Apple a bevételek felére igényt tartana. Ezt pedig a kiadók jelentős része felháborítónak tartotta. A The Wall Street Journal azt írta, hogy az új szolgáltatás az idén elindulhat, míg a BuzzFeed úgy vélte, hogy a hivatalos bemutatóra már március 25-én, a társaság következő hivatalos eseményén sor kerülhet. Az Apple - a vállalattól megszokott módon - nem kommentálta a kiszivárgott információkat.

Az Apple tavaly márciusban megvásárolta a Texture nevű digitális újságplatformot azért, hogy minőségi médiatartalmakat kínáljon a felhasználóknak. A Texture 9,99 dolláros havidíjért cserébe 200 magazinhoz kínál hozzáférést. A Texture kínálatában többek között megtalálható a Wired, a National Geographic, a GQ, a Vanity Fair és a Cosmopolitan. Az nem derült ki, hogy az óriáscég mekkora összeget fizetett a digitális újságplatformért és annak mekkora felhasználói tábora lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!