Berta Sándor

Felbecsülhetetlen lehet a mesterséges intelligencia szerepe

A technológia még az elektromosságnál is nagyobb jelentőségű lehet, ráadásul évtizedek helyett alig néhány év alatt fogja megváltoztatni a világot.

Kai-Fu Lee kínai mesterséges intelligencia szakértő a Digital Life Design (DLD) innovációs konferencián arról beszélt, hogy a következő években Kína és az Amerikai Egyesült Államok fogja uralni a technológiai világot, Európa csak mellékszerepet játszik majd. Szerinte a mesterséges intelligencia nagyobb jelentőségű lesz, mint anno az elektromosság feltalálása. A tudós és kockázatitőke-befektető az egyik vezető szakértőnek számít a területen, az 1990-es évek elején alkotta meg a világ első működő beszédfelismerő rendszerét. Volt az Apple, a Microsoft és a Google munkatársa, az ott megkeresett pénzéből pedig a 2009-ben alapított befektetési cége, a Sinovation Ventures segítségével invesztál startupokba. Lee tavaly jelentette meg az AI Superpowers című könyvét.

A szakember hangsúlyozta, hogy a nagy számítási teljesítmény, a növekvő adatmennyiségek és a jobb algoritmusok egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciának növekvő jelentősége van. Egyre több területen alkalmazzák, és az megváltoztatja a vállalatok üzleti modelljeit. Az IBM, a Google és a Facebook is újra feltalálja magát mesterséges intelligencia vállalkozásként. Lee szerint Kína az elmúlt években rendkívüli mértékben fejlődött ezen a területen és felzárkózott az USA mögé, sőt, az arc- és a beszédfelismerés területén már meg is előzte az Amerikai Egyesült Államokat. Ennek oka részben abban a hatalmas adatmennyiségben keresendő, amely a kínai társaságok rendelkezésére áll. A mesterséges intelligencia az új üzemanyag, Kína itteni befolyása pedig az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) fénykorához mérhető, amikor az arab államok kedvünkre befolyásolhatták a benzin árát világszerte.


A mesterséges intelligencia szakértő úgy vélte, az, hogy az ázsiai országban a társadalom és a magánélet ellenőrzésére is alkalmazzák a technológiát, kevéssé számít, a különböző kultúrákban ugyanis eltérő módon ítélik meg az adatvédelmet és a magánszférát. De mindenkinek esélyt kellene adni arra, hogy magában eldönthesse, mennyire számít neki a magánélete, a biztonsága és a kényelme. A mesterséges intelligencia azonban egy központosító technológia, amely a rendelkezésre álló adatok mennyiségével arányosan javul, és a szigorúbb adatvédelem korlátozza a hatékonyságot és a monetizálást.

A tudós és kockázatitőke-befektető azt az álláspontot képviseli, hogy a mesterséges intelligencia erős hatással lesz a munka világára és becslése szerint az állások 40 százalékát változtatja majd meg a technológia vagy váltják ki azokat a gépek. Egyetért azzal, hogy számos új munkahely is létre fog jönni, de konkrétumokat nem lehet tudni ugyanúgy, mint hogy azt sem lehetett előrejelezni, hogy az internet mennyire változtatja meg a társadalmat. A mesterséges intelligencia egy eszköz, amely adatok alapján segít javítani az élet bizonyos területein. A kreatív vagy stratégiai munkákra ugyanakkor kevésbé lesz befolyással és a tanárok vagy az ápolók állása sem lesz veszélyben, mert a technológia nem tudja pótolni az emberi empátiát és bizalmat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #13
    De mint irtam, ez meg mindig "csak" machine learning. Vagyis a programot raeresztik egy nagy adathalmazra, ami szepen kielemzi az osszes multbeli szituaciot.
    AI akkor lesz, ha egy meg sosem latott szituaciot is le tudnak megfeleloen reagalni, ami azert meg nem teljesul ma.

    Az IBM Watson ez mar valamennyire tudja, de ott nem kovetel embereletet egy hiba, szoval ertheto modon autokba ezt meg nem epitik be.
  • ostoros #12
    Nem létező dolog nem segít semmit. Sem a produktivitást, sem mást.
  • Nos #11
    Ez azért nem igaz. Az object detection minden megoldásban valamilyen deep neural networkot használ, ezt klasszikus algokkal nem is lehetne megoldani. És ha ez az info megvan, akkor az úton tartás, megállás és egy csomó más dolog szintén valamilyen AI megoldásra épül. Csak nézz meg egy belépő szintű oktatóanyagot a témában, alapvető machine learning / deep learning alapok nélkül nem sokat lehet érteni belőle. https://eu.udacity.com/course/self-driving-car-engineer-nanodegree--nd013
  • jkedzs #10
    az AI csak egy reklámduma. a marketingesek (=hazugságvetítők) ellepték az informatikát.
    ugyanis lényegi technikai innováció már nem lehetséges, ezért mindenféle kitalált, nem létező, haszontalan fícsöröket állítanak be úgy, mintha az megváltaná a világot. a marketingesek térnyelése, gazdagodása és mesterséges keresletgenerálás zajlik csak.

    Munkás Pityu ezt is pontosan megjósolta (elég csak az Apple-re nézni):

    https://www.youtube.com/watch?v=fuZ6ypueK8M
    Utoljára szerkesztette: jkedzs, 2019.01.26. 12:59:12
  • Sequoyah #9
    Az IBM Watson azert eleg felelmetes tudasu mar ma is.

    De teny hogy ha ma AI-rol hallunk az vagy nem AI hanem valami egyszerubb, mint machine learning, vagy csak jo programozas. Pl az onvezeto autoknak semmi kozuk az AI-hoz, pedig tobbszor is ezt hallani. Nem tanulnak semmit, es nem alkalmazzak a tapasztalatot ropteben, hanem, siman csak beprogramozzak oket minden lehetseges helyzetre.
    De legtobbszor ha AIt hallunk az csak egy jovobeni igeret.
  • Sequoyah #8
    Azt hiszem a cikk nem tartalmaz semmilyen valotlant, az AI valoban hasznos, rengeteg helyen alkalmazhato es nagyban segitheti a produktivitast.

    De egyebkent igazad van, az "AI" lehet a kovetkezo "blockchain" es "dotcom", amit ha valaki beleir a ceg profiljanak leirasaba, maris omlik a befektetoi penz. Amit persze jol ki is fognak hasznalni sokan...
    Szokas szerint majd jon a buborek, aztan az emberek rajonnek hogy az az AI az nem az az AI, kipukkan a buborek, es jon a kiabrandulas.
    Vegul pedig megtanuljuk hogy mi is valojaban az AI, hogyan lehet jol alkalmazni, es valodi profitot termelni veluk.
    Ahogy a mai nagy, profitabilis IT szolgaltatasok is a dotcom valsag UTAN, 2001 utan indultak csak be, nem a 2000-es hype idejen.

    Szoval szvsz a cikkben irtak valoban meg fognak tortenni... majd kesobb...
  • nlght #7
    Ez most egy vicces szakasz az IT-ban. A marketingesek, salesesek és befektetők már előre lobogtatják a termékeket és szolgáltatásokat, hogy milyen szuper dolog ez és mennyi bevétel lesz rövid időn belül. A kutatók csendesen közzétesznek pár szakoldalon cikkeket, hogy mennyire komplikált egy igazi AI-t létrehozni. A több tízezer fejlesztő meg vért izzad, hogy működő szolgáltatásokat hozzon létre megfelelően optimalizált genetikus algoritmussal, vagy neurális hálóval. A probléma a szakadék ami a marketing/sales és a kutató/fejlesztő értelmezése között tátong. Szal ez sok évig még lufi lesz imho.
  • Sir Cryalot #6
    Ahogy az is hogy manapság nem néhanapján hanem minden napra jut valami revülájsnózőüng. Szép új világ.
  • mortep #5
    Most még nem, de a fejlődés megkérdőjelezhetetlen :)
  • TokraFan #4
    Egy nyomorult, hibátlan fordítóprogramot sem tudnak mai napig összehozni! ...miről beszélünk?