Berta Sándor

100 millió euró büntetést kapott Olasz­országban a Facebook

Az illetékes olasz hatóság adócsalásban találta bűnösnek az amerikai céget.

A L’Agenzia delle Entrate nevű olasz hivatal milánói szervezete azt vetette a Facebook szemére, hogy 300 millió euró adót csalt el és miután ezt bizonyítottnak látta a lefolytatott eljárásban, ezért - a megkötött megállapodás alapján - több mint 100 millió euró pénzbüntetést szabott ki a társaságra. Az olasz pénzügyőrök (Guardia di Finanza) adatai alapján a tengerentúli óriáscég egy olyan rendszert épített ki, amelynek a lényege az volt, hogy az Olaszországban szerzett és a reklámokból befolyó bevételei után fizetendő adót olyan államokban fizette meg, ahol sokkal kisebb volt a vonatkozó adókulcs. Az adócsalási gyakorlat a 2010 és 2016 közötti időszakra vonatkozott.

A Facebook szóvivője úgy kommentálta a hírt, hogy a helyi törvényeknek megfelelően járnak el Olaszországban és minden más államban is, ahol tevékenykednek, s együtt fognak működni valamennyi olasz hatósággal. Büszkék az Olaszország iránti elkötelezettségükre, s ösztönzik a helyi vállalkozások és a digitális ökoszisztéma egészének a növekedését.

Az olasz adóhatóság és a helyi pénzügyőrök korábban számos más amerikai vállalat hasonló gyakorlatát szintén vizsgálták, az érintett vállalatok között volt az Amazon, az Apple és a Google is, s mindegyikükkel sikerült megállapodást kötni. Az Amazon hasonló egyezséget kötött tavaly decemberben, míg a Google 2017 májusában döntött úgy, hogy 306 millió eurót fizet a 2009 és 2013 közötti időszak adózási vétségeiért. Az Apple pedig már 2015 decemberében vállalta, hogy több mint 300 millió eurót fizet a 2008 óta Olaszországban keletkezett nyereségei után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #4
    Az is kemény, hogy az az összeg a Magyarország által kapott EU támogatás 2-3-szorosa.
  • Macropus Rufus #3
    Ha jól számolom akkor az említett pár cég jóval több mint 700 mill€-t nem fizetett be.
    Ez olyan 224 milliárd HUF (ha az Amazon is 300-al lógott akkor ez 320 milliárd). Tehát 10 éven át évente ~24.5 - 32 milliárdot nem fizettek be... Nem rossz... Amikor mondjuk Jeff Bezos-ról értekeznek akkor nem ártana megjegyezni, hogy adócsaló + éhbérért dolgoztatja az amerikaikat is a saját cégében. Aztán ott van Tim Cook, aki szintén csak egy adócsaló. Aztán ott van pl Eric E. Schmidt, aki szintén csak egy adócsaló. Vagy a Cukor Hegy. Naivitás azt feltételezni, hogy nem tudtak arról, hogy mi folyik a cégüknél. De valahogy minden esetben megússzák. Ui. ennél jóval kisebb sumákolásért Wesley-t 3 évre csukták le. Ez alapján nekik egyenként olyan 40-50 év járna alsó hangon...
    Hiába no, bárki bármit is mond: minél több pénzed van annál több mindent meg tehetsz büntetlenül.
  • leeloodallas #2
    Egy olyan prosperáló cégnek, mint a [email protected]úk, mi szüksége van adócsalásra? Ezt sosem fogom megérteni...
  • ostoros #1
    Gyanítom, hogy úgy sem fog fizetni.