Gyurkity Péter

Visszavonul a Galaxy J-család

A Samsung új stratégiával és egy új sorozattal jelentkezik 2019-ben.

A napokban már beszámoltunk arról, hogy a Galaxy P30 és P30 Pro révén egy vadonatúj családot indítana útnak a Samsung, a helyzet azonban még nem teljesen tiszta, hiszen időközben ezzel részben ellentétes információk is napvilágot láttak. Egy további külső forrás szerint azonban új stratégiát és új sorozatot is várhatunk a gyártótól, mégpedig a jövő év első felében.

A friss értesülést egy több alkalommal megbízhatónak bizonyult szivárogtató osztotta meg a világhálón, így van mire alapoznunk a most napvilágra került további részleteket. Eszerint végleg távozna a Galaxy J-család, amelynek több tagját ismerhettük meg az elmúlt néhány év során, mi több, nem is olyan rég még a Galaxy J4+ várható bemutatkozásáról írtunk – könnyen előfordulhat tehát, hogy ez lesz a sorozat utolsó tagja, talán a Galaxy J6+ típussal együtt. Bemutatkozna viszont egy vadonatúj família, amely mások szerint a Galaxy M nevet kapja majd meg, ez utóbbi pedig ezt követően további sorozatokkal egészülne ki, a középkategóriában szállva versenybe, ahogy azt már megszokhattuk.

A 2019-ben elrajtoló új stratégia részeként a Galaxy A-sorozat a minőségre koncentrálna, viszont több eltérő változatot kínálva, minél több potenciális vásárló igényeinek igyekezvén megfelelni. Ezen család mellé sorakoznának fel az új jövevények, a piac egy-egy kisebb, jól körülhatárolható szegmensére fókuszálva, a csúcskategóriát pedig továbbra is a Galaxy S- és a Galaxy Note névvel ellátott példányok képviselnék, a lehető legjobb hardverrel és friss szoftveres funkciókkal. Az első új változatok valamikor az év végén bukkanhatnak fel a hivatalos ismertetőkben, ennél azonban valószínűbb a 2019-es piaci megjelenés.

A további fejleményekről természetesen mi is beszámolunk majd, hiszen a Samsung egyelőre marad a szegmens élén, így az itt végbemenő változások kiemelt szerepet játszhatnak a piac fejlődésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!