Berta Sándor

Egyre olcsóbbak az UHD OLED-tévék

A kategóriába tartozó készülékek lassan megfizethetővé válnak.

Az elmúlt hónapokban Nyugat-Európában folyamatosan csökkent az okostelevíziók ára. Az 55 hüvelykes, 1,40 méter képátlójú, ultranagy felbontású (UHD) tévéket már 500 euró alatt meg lehet vásárolni. S ezek nem ismeretlen gyártók termékei, hanem olyan készülékek, amelyeket csak néhány hónappal ezelőtt dobtak piacra.

A HDR10 szabványt támogató kijelzőkkel felszerelt modellek még kicsit drágábbak 500 eurónál, a többségük 850 euró körüli összegbe kerül, de vannak kivételek, például az LG 55UK6100 már 500 euró alatt megvásárolható. Az árak azonban ebben a szegmensben is visszaestek, hiszen tavasszal még az átlagár 1300 euró volt. Az árcsökkenésre egyébként kiváló példa az LG 55B7V, amelyért tavaly áprilisban még 3000 euróért kértek el, most pedig már csupán 1200 eurót.

Az árak mérséklődése a legjobban az OLED-tévéknél figyelhető meg és átlagosan eléri az 55-60 százalékot. A többség ugyanakkor tavalyi modell, azonban a minőségről így sem kell lemondaniuk a felhasználóknak. Egy 4K-OLED televízió már 1300 euróért megvásárolható, ez a korábbi, akár 3800 eurós árhoz képest jelentős engedmény. A trend hátterében az áll, hogy a nyári oroszországi labdarúgó-világbajnokság ideje alatt közel sem fogyott annyi készülék, mint amennyire a kereskedők számítottak volna, így a boltok megpróbálnak megszabadulni a készletüktől. Ráadásul a berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon (IFA) mindenki új modelleket mutatott be, amelyek nemsokára kaphatók is lesznek.

Arra már az év elején számítani lehetett, hogy elterjednek az Ultra HD (4K) és az OLED-tévék, s különösen az előbbiek ára 500 euró alá csökkenhet. Ez részben annak köszönhető, hogy a készülékek előállítása egyre olcsóbbá válik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #7
    Ha 100K HUF-ért ad a Telekom akkor veszek 55 colosat, csakhát a magyarok többségét (idősebb analfabéták) könnyű lehúzni, mert buták mint a faék.
  • RP33 #6
    Igazán már nem tudom ha valaki 10 éves távlatban gondolkodik egy tévé vásárlásnál, amerre alakul ez a világ, manapság már 1-2 évente cseréljük a telefonunkat és a tévét meg már akár 5 évente...szerintem lassan már mindegy milyen márkáról beszélünk legyen az LG, Samsung, a tévék esetében is odajutunk, hogy két évente cserélgetni fogjuk újabbnál újabb készülékekre, persze aki megteheti...
  • takysoft #5
    Az OLED technológiailag rossz. Beég és elmegy a fényereje. Telefonba, amit napi 1 órát nézel... és max 3 év után cserélsz... oda jó.

    TV-be, amit 10 évre vennél, napi 4-5 óra használatra... nem annyira :S
    Ezért nem gyárt és nem is fog a Samsung soha az életben OLED TV-t. Mert adnak a minőségre.
    Még akkor is, ha tudják... pontosan tudják, hogy a saját konkurens technológiájuk, a microLED még évekig nem kerül piacra.
    (mondjuk jövőre már elvileg megjelenik az első microLED tv)

    nem vagyok elvakult Samsung fan (mert minden termékük pofátlanul túl van árazva), de ahogy az LG átveri a vásárlóit azzal, hogy az a tévé 2 évnél tovább is jó lesz... az pofátlanság.
  • jozsi031 #4
    A 3D tévék után gyártott ilyen,olyan tévék visszalépés,nem a 4k 3d-re gondoltam.
  • zola2000 #3
    miért? most lement az ára mert nagyobb keresletre számítottak.
  • Paddy #2
    Egyszerűen beszarás, hogy mennyire káros a tömegtermelés.
  • grebber #1
    Majd egy 4K OLED HDR Freesync-es modelt berántok 160k körül ez még pár év