Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Nokia X5

Megmaradt a nagy kijelző, valamint a felső bevágás, az ár továbbra is kedvező.

A HMD Global eredetileg egy héttel ezelőtt mutatta volna be új fejlesztését, ez azonban a meglehetősen kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt elmaradt. Most sort kerítettek az eseményre, a kínai debütálást pedig rövid időn belül követi majd az európai rajt, egy némileg eltérő névvel.

Az első beszámolók szerint visszaigazolódtak a korábbi hírek, hiszen a Nokia X5 valóban egy nagyobb, egészen pontosan 5,86 hüvelykes érintőképernyőt kapott, amelyet a felső bevágás egészít ki, mégpedig egy 8 megapixeles előlapi kamerával. A teljesítményről a MediaTek Helio P60 chip gondoskodik, ehhez 3 vagy 4 GB memória, egy alapesetben 32 vagy 64 GB-os belső tároló, valamint egy nem túl nagy, 3060 mAh-s akkumulátor csatlakozik. A microSD bővítés lehetőségét megtartják, a telefon pedig Kínában fekete, kék, illetve fehér színben jelenik meg a boltokban.


A hátoldalon üveg borítást, valamint egy függőleges elrendezésű iker-kamerát kapunk, ez utóbbi egy 13 és egy 5 megapixeles szenzorra épül, a jobb minőségű felvételek érdekében, dual-tone LED flash funkcióval. Egy külön opció révén az előlapi és a hátoldali kamerát akár egyszerre is használhatjuk, ahogy ezt más típusok esetében is láthattuk. A szoftveres oldalon az Android 8.1 Oreo fut, de a cég már ígéretet tett az Android 9.0 P mielőbbi alkalmazására, amint ennek végleges változata elérhetővé válik a nagyközönség számára. A nyár vége előtt számíthatunk az európai megjelenésre, erre azonban a Nokia 5.1 Plus név alatt kerül majd sor, az X6 és X5 típusjelzést ugyanis megtartják a kínai felhasználóknak.

A hivatalos ár a memória és a tároló méretétől függően 150 és 210 dollár között lesz, ez persze régiótól és pénznemtől függően változhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #2
    és amikor a marhaság fokozódik:

    https://napidroid.hu/erkezik-az-elso-dual-notch-os-mobil/
  • Macropus Rufus #1
    falnak megyek a notch-tól... Apple kitalálta. Mindenki koppintja.
    Ha holnap sz@r szagú lesz az iphone akkor 1-2 hónap és minden hülye lemásolja...
    k)