Berta Sándor

Hatékonyabb miniatűr drónok jöhetnek

A jövőben elterjedhetnek a méhekhez hasonló méretű robotrepülőgépek.

Az MIT kutatói által megalkotott Navion nevű chip alapterülete mindössze 20 négyzetmilliméter és 24 milliwattot fogyaszt. A központi egység lehetővé teszi a méheknél alig nagyobb légi járművek számára a navigációt. Ezen gépeknek le- és felszállóhelyként akár az emberi tenyér is szolgálhat.

A Naviont megalkotó csapatot Vivienne Sze és Sertac Karaman vezette. A szakemberek nem csupán a kis méretre és energiafogyasztásra összpontosítottak, hanem az adatfeldolgozás sebességére is. Ennek köszönhető, hogy a chip másodpercenként akár 171 digitális képet is fel tud dolgozni, emellett pedig kiértékeli a szenzorok adatait is. Mindkettő fontos a precíz navigációhoz.

Sze azt hangsúlyozta, hogy a kulcs az volt, hogy megtalálják az egyensúlyt a rugalmasság és a hatékonyság között. A Navion különböző kamerákkal és szenzorokkal is együtt tud dolgozni, míg a másik előnye, hogy akár a körömnél kisebb méretű nanodrónokba is beszerelhető, akár olyan robotokba is, amelyeknek hosszú ideig kell működniük és ezért korlátozott energiaellátásuk van.

Karaman elképzelhetőnek tartotta, hogy a Naviont időjárási ballonokba is beépítik majd, melyek hónapokon keresztül működnek egyetlen feltöltéssel. De éppúgy használhatnák a chipet az egészségügyben is olyan szenzoroknál, amelyeket a véráramba juttatnak be és fontos adatokat továbbítanak.

A Naviont egyelőre kereskedelmi forgalomban kapható pilóta nélküli légi járművekben fogják tesztelni és csak ezután fejleszthetnek majd ki "mesterséges méheket", vagyis miniatűr drónokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!