Gyurkity Péter

Eladósorba kerül az Essential

Az Android atyjának sem sikerült betörnie a piacra. Készülékük nem nyerte meg a vásárlók szívét, és ára sem volt kedvező.

Alig egy évvel ezelőtt indult útjára az Essential, amely az Android fejlesztéséért egykoron felelős cégvezető, Andy Rubin jóvoltából munkálkodott az állítólag ideális okostelefonon. Ezt ugyan később piacra is dobták, ám a visszhang nem volt egyértelműen pozitív – most pedig a cég eladása is felmerült.

Az Essential PH-1 kapcsán elsősorban a kamera, valamint az érintőképernyő minősége miatt hangzottak el komoly kritikák, a vásárlókat nem nyűgözte le a készülék. Az ár sem volt túlságosan kedvező, ez 700 dollárról indult, mára pedig 200 dollárt esett, hogy némiképp fellendítsék a forgalmat, a jelek szerint azonban ez nem jött össze. Legutóbb ugyan arról olvashattunk, hogy a soron következő megoldás a kamerán javítana, most azonban hírügynökségi beszámolók szerint aktívan keresik a potenciális felvásárlót, egy komoly érdeklődő pedig máris akadt, bár a cég egyelőre nem erősítette meg ezen hírt.


Rubin saját Twitter-oldalán mindössze annyit közölt, hogy egyszerre több új megoldáson is gondolkodnak, közvetlenül azonban nem utalt arra az értesülésre, miszerint törölték a sorrendben második okostelefonnal kapcsolatos projektet. A külső értesülés szerint azon törik a fejüket, hogy egy másik gyártó segítségével folytassák a munkát, ez azonban nem a Foxconn lesz - további részleteket viszont nem tudtunk meg, azon kívül, hogy a Credit Suisse hivatott segédkezni a keresésben és a későbbi tárgyalásokban. Bár ugyanekkor felmerült egy nappaliba szánt eszköz kifejlesztése és piacra dobása, erről azonban szintén hallgatnak.

A jelenlegi kép alapján kijelenthetjük, hogy az Essential sem tudott betörni a piacra, itt a nagyok mindent visznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Jelenleg olcson jot gyartani max. kinai allami tamogatassal lehet (piacszerzesi cellal). Ebbe a versenybe beszallni kozel lehetetlen, meg a nagy tokeeros cegeknek is eppen csak sikerul bent maradniuk a piaci versenyben.