Berta Sándor

Megállapodott Obamáékkal a Netflix

A volt amerikai elnök és felesége átfogó kooperációról egyezett meg a stream-szolgáltatóval.

A Netflix és Barack Obama, illetve Michelle Obama megállapodása több évre és filmek, sorozatok, valamint dokumentumfilmek készítéséről szól. A kooperáció pénzügyi részleteit egyik fél sem árulta el.

A sajtóorgánumok már hosszabb ideje spekuláltak, egy lehetséges együttműködésről, amelyről először a The New York Times számolt be márciusban. Akkor arról volt szó, hogy a lehetséges témák azokat a területeket érinthetik, amelyeket Obama elnökként is felkarolt, így például az egészségügyet, a bevándorlást és a választójogot. A politikus a stream-platformot ugyanakkor nem használná a Donald Trump elnökkel folytatott vitára vagy a napi politikai ügyek megtárgyalására.

Barack és Michelle Obama már létrehozták a produkciós cégüket, amelynek neve Higher Ground Productions. A volt amerikai elnök azt hangsúlyozta, hogy a köz szolgálatában eltöltött idő egyik egyszerű öröme az volt a számára, hogy sok lenyűgöző emberrel találkozhatott az élet minden területéről, s segíthetett nekik megosztani élményeiket egy szélesebb közönséggel. Remélik, hogy támogathatják azokat a tehetséges, inspiráló és kreatív felhasználókat, akik képesek nagyobb empátiát és megértést előmozdítani az emberek között, s segíthetnek nekik megosztani a történeteiket az egész világgal.

Michelle Obama hozzátette, hogy a férje és ő mindig is hittek a történetmesélés erejében, amely segített az emberek inspirálásában és abban, hogy másként gondolkodjanak az őket körülvevő világról, valamint segített megnyitni az elméjüket és a szívüket mások felé. Ted Sarandos, a Netflix tartalmakért felelős vezetője rendkívül örült annak, hogy sikerült megállapodniuk Obamáékkal.

A házaspár egyébként továbbra is Washingtonban lakik, de rendkívül visszafogottan él, nyilvános rendezvényeken alig jelennek meg. Barack Obamával tavaly Harry herceg készített interjút és a politikus az internet árnyoldalaira mutatott rá, többek között kifejtette a véleményét a közösségi média káros hatásairól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!