Berta Sándor
Túl nagyok lettek a technológiai óriások
A francia elnök nyíltan beszélt arról, hogy milyen helyzetet teremtett az Amazon, az Apple, a Facebook, a Google és a Microsoft.
Emmanuel Macron bejelentett egy állami kezdeményezést, amelynek keretében 1,5 milliárd euróval támogatják a következő öt évben a kulcstechnológiákon belüli kutatásokat, a vállalkozások alapítását, valamint a cégek közötti adathasználatot és adatmegosztást. A politikus kijelentette, hogy a mesterséges intelligencia egy globális innovációs modell, amelyben nagy magánszereplők is vannak és egy ország, ahol sok adatot kezelnek. Ez az állam Kína. Az ő célja az, hogy helyreállítsa a mesterséges intelligencia területén az európai szuverenitást, különösen a szabályozás tekintetében. Macron vonzóbbá akarja tenni Franciaországot a technológia segítségével és utalt arra, hogy többek között a Facebook, a Fujitsu, a Google, az IBM és a Samsung is Párizst választották a mesterséges intelligencia laboratóriumuk helyszínéül.
A francia államfő kitért arra a kérdésre is, hogy nem akarja-e szabályozni a Google-t és a Facebookot azért, hogy a feltörekvő helyi társaságoknak jobb esélyeket teremtsen a piaci versenyben. Nos, mint közölte: ő pont, hogy nem alkalmazna szabályozást. Napjainkban a Google és a Facebook nagyon is szívesen látott vendég, ha a mesterséges intelligenciáról van szó. A legtöbb ember szereti ezt a két céget, azok sok pénzt fektetnek be Franciaországban, számos helyi tehetséget toboroznak és munkahelyeket hoznak létre. Fontos részét képezik a francia gazdasági rendszernek.
Macron kiemelte, hogy nagy nyomás nehezedik az IT-óriásokra, mindenekelőtt szembe kell nézniük a monopolhelyzetükkel. Egy bizonyos időpontban a helyi kormányok és emberek azt mondhatják majd, hogy "ébresztő, ezek a vállalatok túl nagyok lettek". De szerinte ez egy amerikai probléma lesz és nem európai. A Google, a Facebook és a többi IT-óriás nem csupán a bukáshoz túl nagyok, hanem ahhoz is, hogy kormányozni lehessen őket. Ezért felmerülhet megoldásként a feldarabolásuk is.
A Facebook vagy a Google túlzottan nagy piaci hatalma azonban csupán az egyik probléma. A másik az, hogy teljesen digitális piaci szereplőkről van szó, amelyek átalakították a hagyományos ágazatokat. Ez bizonyos szempontból jó is lehet, mert új megoldások jönnek létre, ugyanakkor ezzel párhuzamosan az embereket át- vagy tovább kell képezni. Az oktatásért ezek a cégek nem fizetnek, csak a kormányok. S eljutottunk oda, hogy a GAFA - a Google, az Apple, a Facebook és az Amazon kvartettje - nem fizetnek meg minden adót Európában. A politikus kitart az internetes társaságok adója mellett és hangsúlyozta, hogy nem kell félni az egységes európai adóztatástól, ettől még nem fog kivonulni kontinensünkről a Google vagy a Facebook. "Az európai piac túl zsíros falat ehhez" - tette hozzá.
A harmadik problémát az adatvédelem jelenti. Ebben a kérdésben az embereknek szuverén módon kellene dönteniük. Franciaországnak és Európának saját elképzelései vannak ebben a kérdésben, de az Amerikai Egyesült Államokban mások a szabályok. Gyakran felmerül a kérdés, hogy miként garantálható a francia felhasználók számára az, hogy az amerikai cégek tiszteletben tartsák a helyi szabályokat.