Gyurkity Péter

Futurisztikus telefont mutatott be a Vivo

A kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó nem az egyetlen újítás a készüléken.

A kínai Vivo kapcsán már tavaly jeleztük, hogy a cég készül az ujjlenyomat-olvasó és a hagyományos érintőképernyő kombinálására, ezt azonban az MWC alatt túlszárnyalták és egy egészen újszerű koncepciót mutattak be. A korábban látott fejlesztés mellett egészen érdekes megoldásokat láthattunk itt.

A hivatalos közleményből kiderül, hogy a Apex FullView névre keresztelt koncepcióról van szó, amely természetesen még nem válik elérhetővé a maga végleges formájában. Egy olyan telefont dolgoztak ki házon belül, amelynek előlapján jelen pillanatban 95 százalékot tesz ki maga a kijelző, ezt azonban belátható időn belül szeretnék egészen 98 százalékra feltornászni, mégpedig az alsó keret 1,8 mm-re való visszaszorításával. Természetesen OLED-panelről van szó, amely követi a mostani divatot, itt azonban nemcsak az ujjlenyomat-olvasót építik be (amely a kijelző alsó részén bárhol érzékeli és azonosítja ujjunkat), de egyéb új funkciókat is elérhetővé tesznek.


Ezek egyike a panel vibrálása, amelyet itt a minden eddiginél jobb hangzás érdekében vezetnek be, hiszen ezzel a telefon gyakorlatilag egy méretes hangszóróvá válik. Az előlapi szelfikamera a kijelző mérete és a káva vékony kivitele miatt már nem fért el ezen a felületen, ezért ez a telefon felső szélén egy apró panel kiemelésével bukkan majd elő, ez az ígéretek szerint egy apró motor révén kevesebb, mint 1 másodpercet vesz majd igénybe – ezt követően pedig ugyanide, a keretbe húzódik vissza a kamera, ügyesen elrejtve azt. Azt sajnos még nem árulták el, hogy ez a telefon mikor jelenik meg a piacon, ez azonban nyilván hónapokat vesz majd igénybe, tekintettel arra, hogy egyelőre csak a koncepciót láttuk a rendezvényen.

A visszhang egyelőre kifejezetten pozitív, a jelek szerint a Vivo valóban elő tudott állni valami újjal, amely egyben érdekesnek is ígérkezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #1
    "ez az ígéretek szerint egy apró motor révén kevesebb, mint 1 másodpercet vesz majd igénybe"
    hát ez tényleg kellett. Motoros kamera. Remek. Egy meghibásodási pont.
    Miért nem lehetett ezt pl. egy rugós megoldással megoldalni? Csak kérdezem...