Gyurkity Péter

Kevesebb telefont dobna piacra az LG

Egymásnak ellentmondó hírek futnak be a G7-ről, de a részleg továbbra is veszteséges.

Az elmúlt hetekben több, egymásnak olykor ellentmondó beszámolót olvashattunk az LG terveiről, a soron következő okostelefonokról. A kép most sem sokkal tisztább, bár a cég állítása szerint nem csúsznak majd a G7 bemutatásával.

A gyártó közzétette a negyedik negyedéves számokat, ebből pedig az rajzolódik ki, hogy bár az anyacég továbbra is jól teljesít, a mobilos részleg egyre csak halmozza a veszteséget. Az LG Mobile 331 millió dollárt vesztett az ünnepi szezon alatt, a teljes vállalatra nézve pedig 204,8 millió dollár volt a negatívum, jól látszik tehát, hogy ki a felelős a kedvezőtlen adatokért. Ez alátámasztani látszik azon korábbi híreket, miszerint a jövőben nem próbálnak majd mindenképpen lépést tartani a nagy riválissal, vagyis nem dobnak piacra egy még újabb zászlóshajót csak azért, mert a Samsung is így cselekedett – ehelyett akkor mutatnának be egy friss csúcskategóriás fejlesztést, amikor az időpontot megfelelőnek tartják arra.

A január eleji CES alatt elhangzott olyan kijelentés, miszerint a G7 fejlesztését az alapoktól indítják újra, vagyis az MWC alatt semmiképpen nem fog majd debütálni ez a készülék. Olvashattunk olyan híreket is, miszerint a teljes G-család búcsúzni fog, ehelyett valamilyen radikálisan eltérő vonalon dolgoznak, most azonban a gyártó közölte, hogy nincs szó több hónapos késlekedésről, a G7 fejlesztése az előzetes menetrendnek megfelelően halad előre. Az MWC-n való bemutatás tehát továbbra is kérdéses (sőt, nem valószínű), de a jelek szerint egyelőre nincs szó drasztikus változtatásokról.

Az elkövetkező hetekben kiderül, hogy mely hírek voltak helytállóak – február végén pedig egyértelművé válhat a helyzet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #2
    Tavaly kettő abszolút versenyképes felső kategóriás telót is kiadták, csak a marketing hiánya meg a készülékeik elérhetősége miatt nem jutnak egyről a kettőre.
  • CairoJack #1
    Továbbra sem tudnak egy értelmes (értsd versenyképes) telefont összerakni, miért csodálkoznak.