Gyurkity Péter

Jön a Sony Xperia XA2 Ultra

A korábban kiszivárgott változat kellemes hardvert kaphat.

Még szeptemberben bukkant fel egy benchmark-eredményben a Sony soron következő okostelefonja, amelynek hivatalos neve akkor még nem vált ismertté. Egy új értesülésben már ez is megjelenik, a hardver azonban még nem teljesen garantált.

A most megjelent újabb információmorzsa szerint valójában az Xperia XA2 Ultra típusról van szó, amely tehát egy méretes kijelzőre és középkategóriás hardveres komponensekre támaszkodna. Ezt a thai és a maláj szabályozó hatóság is megerősítette, bár ők kizárólag a névre koncentráltak, vagyis a hardveres specifikációt illetően majd a Sony mondja ki az utolsó szót. Mindenesetre – legalábbis a korábbi hírek alapján – egy méretes, kereken 6 hüvelykes érintőképernyőre számíthatunk, amelyet a Snapdragon 630 chip, illetve az 1080p felbontás kísérne.

Az Ultra névhez jól passzol a nagyobb fizikai méret, ami pedig a többi komponenst illeti, itt 4 GB memória, egy alapesetben 64 GB-os belső tároló, egy 21 megapixeles hátoldali, valamint egy 15 megapixeles előlapi kamera szerepel még a felsorolásban – mindkettővel készíthetünk majd 4K-felbontású videókat. A szoftveres oldalon már az új Android 8.0 Oreo futna, bár azt még nem tudjuk, hogy ez a telefon (és az esetleges további típusok) pontosan mikor és milyen hivatalos áron jelennének meg a piacon.

Jó esély van arra, hogy a Sony már a februári MWC alatt lerántja a leplet új fejlesztéseiről, itt akár már a többször emlegetett új dizájnt is szemügyre vehetjük majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!