Mortimer

NV20 részletek

Egy francia honlapon néhány technikai részlet láttot napvilágot az nVidia következő chipjéről, az NV20-ról.

A francia ACTUMicro.com honlap információi szerint az NV20 architektúrája már májusban kész volt, és az nVidia a nyár folyamán a hibák elhárításával foglalkozott. A következő pár nap folyamán készülnek el az első szilícium tesztpéldányok. Amennyiben ezeknél semmilyen komoly bug nem merül fel, akkor a következő sorozat már a végleges termék lesz, és már meg is kezdhetik a tömeggyártást.

Tehát az NV20 bejelentése nagy valószínűséggel az őszi, november közepén megtartandó Comdexen lesz. Ebből következően, az első, az új chipre épülő grafikus kártyák január/február táájn kerülhetnek a boltokba.

Habár az NV20 hivatalos neve még nem ismert, egyes belső körökből származó információk szerint megtartják a jól ismert GeForce márkanevet, az utód neve GeForce III lesz. És most pár szó a 4800 Mpixeles fillrate-ról. Az olvasók jórésze bizonyára szkeptikus ezzel a hatalmas számmal szemben, de minden jel arra mutat, hogy ez valós érték. Az NV20 órajele 300 MHz lesz, és mivel 4 pixelt dolgoz fel órajelenként, ezért a fillrate 1200 Mpixel másodpercenként.

Viszont a chip tartalmazni fog egy HSR nevű (Hidden Surface Removal, azaz a rejtett felszínek eltávolítása) technológiát is, aminek révén a térben más tárgyak mögött lévő objektumokkal nem foglalkozik a processzor. Ezért átlagosan 4-szer kevesebb számítást kell végeznie, mint a mai videókártyáknak, így az összehasonlítás szempontjából (no és persze marketingszempontból) helyesnek tekinthető a 4800 Mpixel. A T&L egység gyorsaságáról csak annyit lehet tudni, hogy várhatóan kétszer gyorsabb lesz a GeForce2 GTS hasonló részénél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!