Berta Sándor

Az IT-cégeket bírálta a Sky csoport vezetője

A brit médiacég első embere azonos játékszabályokat sürgetett az összes piaci szereplő számára.

Jeremy Darroch, a BSkyB vezetője éles kritikával illette a globálisan működő IT-óriásokat. Az 55 éves menedzser kiemelte, hogy ezekre az óriáscégekre semmilyen szabályozás nem érvényes, csak kevés felelősséget vállalnak és a működésük nem átlátható. Az üzletember tíz éve vezeti a BSkyB médiavállalatot, és alapvetőnek tartja, hogy az összes piaci szereplőre ugyanazon játékszabályok vonatkozzanak. Ebben a kérdésben Európának lépnie kell, mert a technológiai konszernek csak akkor tudják uralni a piacot, ha ezt hagyják nekik.

Darroch kijelentette, hogy a cégnél magukat büszke európaiaknak tartják, és hangsúlyozta, hogy a Sky csoport minden negyedévben négy új sorozatot akar elindítani és összesen 7 milliárd fontot költ tartalomkészítésre. Mindez komoly üzenet az Amazonnak és a Netflixnek. A BSkyB a fizetős televízióadókkal és a digitális platformokkal a legutóbbi üzleti évben 12,9 milliárd fontot könyvelhetett el. A cég a kontinens hét országában működik és 23 millió előfizetője van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    Nem kell finomkodni velük,
    "800-pound gorilla" is an American English expression for a person or organization so powerful that it can act without regard to the rights of others or the law.

    ITT Nokia , Harambe