Gyurkity Péter

Bemutatkoztak a Google új okostelefonjai

Mégpedig további eszközökkel együtt, amelyek az otthont is kényelmesebbé tennék.

A Google saját rendezvényével kapcsolatban már számos korábbi hír megjelent, ezekből meglehetősen korán kiderült, hogy október 4. lesz a fontos dátum. A bemutató alatt minden újdonságról lerántották a leplet, ahogy az várható volt – nemcsak telefonok, hanem otthoni szórakoztató- és egyéb eszközök is befutottak. Az élőben közvetített eseményen néhány érdekes adattal nyitották meg a sort. Megtudtuk, hogy eddig összesen 55 millió Chromecast „kulcsot” adtak el, az MI pedig szinte mindenhol megjelenik majd, legyen szó a különböző hardveres eszközökről, vagy akár a szoftverboltról.

Ezt követte a Home Mini bemutatása, amely mindössze 49 dolláros áron rajtol el az USA-ban, hangvezérléssel, hangfelismeréssel, jobb hangzással, négy LED-del, három eltérő színben (világosszürke, sötétszürke, és egy érdekes rózsaszín-narancs keverék), október 19-én. A megjelenésre mindazon 7 országban sor kerül, amelyeknél a Google Home támogatása már megoldott. 399 dollárért decembertől elérhető lesz a Home Max is, amely jóval nagyobb és hangosabb lesz.


Ehhez csatlakozik a Pixelbook, egy mindössze 10 mm vastag, alig 1 kg-ot nyomó készülék, amely a Pixel Pen és a Play Store támogatással egészül ki. Az előrendelés már él, a megjelenés azonban csak október utolsó napján esedékes.


A két telefon közül a kisebbik a Pixel 2, amely egy kereken 5 hüvelykes kijelzőt kapott. Ehhez a szokványos előlapi keret, a Snapdragon 835 chip, az 1080p felbontás, egy hátoldali 12 megapixeles és egy előlapi 8 megapixeles kamera, 64 vagy 128 GB-os belső tároló, alap Android 8 Oreo, az új Pixel Launcher, valamint a HTC U11 esetében már látott szorítási mód (amely ott az Edge Sense néven látott napvilágot). Az ár 649 dollártól indul, itt nagyobb szerepet kap majd az AR (a kiterjesztett valóság), ahogy azt az Apple rendezvényén is láthattuk, miközben az üzemidőt egy 2700 mAh-s akkumulátor hivatott biztosítani. A cég szerint javítottak a kamerán, ezt azonban csak október 19-től vizsgálhatjuk csak meg, amikor megindul a kiszállítás.


A Pixel 2 XL már egy 6 hüvelykes, enyhén hajlított OLED-kijelzővel hódítana, mégpedig ugyanazon gyors chip, az 1440p felbontás, a mostanában divatos 18:9-es képátló, valamint 4 GB RAM, egy hátoldali ujjlenyomat-olvasó, valamint egy 3520 mAh-s akkumulátor társaságában. A por- és vízálló jelleg ezúttal megoldott (az IP67 révén), itt azonban már mindkét változatról hiányzik a hagyományos jack-dugó, amit a vezetéknélküli Pixel Buds fülhallgatókkal váltanának ki (amelyek egyébként 40 nyelvről fordítanak automatikusan). A szoftver itt is a legújabb, tiszta Android, az ár pedig 849 dollártól indul – a független változat a cég saját boltjából lesz beszerezhető. Az iker-kamera itt sem jelenik meg, a cég azonban kiemelkedő minőséget ígér, miközben a külalakot illetően csak fehér, illetve fekete-fehér lesz a választékban.

A Google Store hamarosan további 6 országban válik majd elérhetővé, ám a listára Magyarország még nem kerül fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEOreg3 #1
    nincs kedvem a drága vezetékes fejhallgatóm mellé drága vezetéknélküli fejhallgatót venni, vagy átalakítókkal szórakozni, úgyhogy akkor marad az S8, ott legalább még megvan a jack dugó