Berta Sándor

Okos­hangszóró is készül a Samsung digitális asszisztenséhez

Az eszköz fejlesztése több mint egy évvel ezelőtt kezdődött el, de egyelőre még nincs konkrét bevezetési dátuma.

A Samsung berkein belül csak Vegának nevezik azt az okoshangszórót, amelyet a dél-koreai konszern szakemberei kifejezetten a Galaxy S8 készülékhez és a Bixby digitális asszisztenshez alkottak meg. Az új termék megjelenését elsősorban a Bixby hiányosságainak a kiküszöbölése kell. A The Wall Street Journal értesülései alapján a digitális asszisztens leghamarabb július közepén vagy végén tudja majd feldolgozni az angol nyelvű parancsokat. A The Korea Herald ugyanakkor kétségbe vonta ezt az időpontot.

A Samsung által fejlesztett okoshangszóró hasonló módon fog működni, mint az Amazon Echo, a Google Home és az Apple Homepod, vagyis beszédparancsok segítségével lehet majd aktiválni és vezérelni. A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy a Vega alapját egyértelműen a Bixby fogja jelenteni, de a tapasztalt hiányosságok immár hónapok óta komoly problémát okoznak a Samsungnak. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a dél-koreai társaság eddig nem tudott elegendő adatot gyűjteni a gépi tanulási technológiájához. Az óriáscég egyik szóvivője meg is erősítette, hogy a Bixby fejlesztése más nyelvekre a vártnál sokkal több időt vesz igénybe.

További problémát jelent a Samsung Research America és a dél-koreai központ munkatársai közötti kommunikáció. A földrajzi és a nyelvi akadályok miatt az angol nyelvű verzió készítése sokkal lassabban halad, mint a koreai változaté. A Samsung emellett közölte, hogy az amerikai béta tesztelőktől vegyes reakciókat kapott. Néhány visszajelzés arról árulkodott, hogy a felhasználók közel sem voltak elégedettek a Bixby jelenlegi állapotával. A Vega projekt nem az első kísérlet volt a Samsung részéről egy intelligens hangszóró kifejlesztésére, egy hasonló terméket ugyanis a dél-koreai vállalat már a 2015-ös Mobil Világkongresszuson is be akart mutatni, de végül szoftver- és beszédfelismerési problémák miatt a projekt nem valósult meg. A Vega esetében ugyanez a végkifejlet valószínűtlennek tűnik.

A gépi tanulásra épülő digitális asszisztenst a Samsung március végén mutatta be. A program még nem fogad el beszédparancsokat és később kiderült, hogy a Bixby amerikai verziója leghamarabb június végén kínálhatja majd a felhasználóknak az összes funkciót. A szoftver heteket késhet és egyelőre csak Dél-Koreában működik megbízhatóan, többek között az angol nyelvvel is nehezen boldogul. Az már tavaly augusztusban ismertté vált, hogy a dél-koreai konszern hangszóróval ötvözött személyi asszisztenst tervez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!