Gyurkity Péter

Vízálló külsővel jön az Essential telefonja

Az Android alapítója a burkolatnál is javítana, a telefon hamarosan befut.

Még június elején számoltunk be arról, hogy Andy Rubin (aki saját céget alapított az általa ideálisnak tartott okostelefon mielőbbi piacra dobása érdekében) hamarosan megvalósítja álmát, a cég első megoldása pedig hamarosan valóban megjelenhet. Most a külső tekintetében jelent meg egy újabb részlet, amelyre a vállalat is reagált.

A telefon – amely az Essential PH-1 nevet kapta meg – időközben az amerikai szabályozó hatóság, vagyis az FCC rendszerén is átment, ehhez pedig a cég saját Twitter-hírfolyama csatlakozott, amely szintén a napokban indult el. Az itt közzétett egyik rövid bejegyzés szerint éppen most véglegesítik a vízálló burkolatot, az ehhez szükséges IP-besorolás hamarosan szintén rendelkezésre áll majd, így a felhasználók egy további területen remélhetnek némi előrelépést. Azt sajnos még nem tudjuk, hogy itt pontosan milyen paramétereket kínálnak majd, de a bemutató már közel van, így nem kell sokat várni az utolsó részletek felbukkanására sem.

Ami a hardvert illeti, erről korábban már mi is írtunk, de érdemes újból végigfutni a listán. Az első helyen az egészen pontosan 5,71 hüvelykes kijelző szerepel, amely a Quad HD, azaz a 2560 x 1312 pixel felbontást támogatja. Ehhez az abszolút csúcskategóriát képviselő Snapdragon 835 chip, 4 GB memória, valamint egy alapesetben is 128 GB-os UFS 2.1 belső tároló csatlakozik (amely tehát ezáltal nagyobb adatátviteli sebességet kínál), míg az üzemidőről egy 3040 mAh-s akkumulátor gondoskodna. A képkészítési feladatokat egy hátoldali 13 megapixeles f/1.85 iker-kamerára, valamint annak előlapi 8 megapixeles társára bíznák, ehhez pedig az USB Type-C sorakozik fel, követve a divatot.

A telefon egyelőre előrendelhető, a hivatalos oldalon ennek ára 649 dollár – további 50 dollárért azonban egy 360 fokos kamerát kapunk. A megjelenés pontos menetrendjét csak később teszik majd közzé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!