Berta Sándor

Apple-vásárlók adatait adhatták el

A kínai rendőrség leleplezett egy csalókból álló helyi hálózatot.

A gyanú alapján a bűnözők az Apple termékeket vásárlók személyes adatait szerezték meg, majd értékesítették és eközben több mint 50 millió jüanos (kb. 2 milliárd forintos) bevételre tettek szert. Az eset érdekessége, hogy a csalók elsősorban a kaliforniai konszern helyi munkatársai közül kerültek ki.

A kínai hatóságok összesen 22 személyt tartóztattak le, őket az iPhone- és Mac-tulajdonosok személyes adatainak eladásával vádolják. Utólag derült ki, hogy a letartóztatott bűnözők jelentős része, a 22-ből 20 személy, az Apple kínai leányvállalata számára végzett direktmarketing-tevékenységet. A dolgozók többek között Apple-azonosítókat, telefonszámokat és további információkat kértek le a társaság adatbázisából, majd azokat a feketepiacon értékesítették csomagonként 10 és 180 jüan közötti áron.

A kínai hatóságok felszámolták a csoportot, a letartóztatásokra több hónapos nyomozás után került sor. Az esetek összesen négy tartomány – Kuangtung, Csiangszu, Csöcsiang és Fucsien – területén történtek. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a csalók nemzetközi Apple-ügyfelek adatait is megszerezték-e vagy sem, miként azt sem, hogy melyik belső adatbázishoz férhettek hozzá. Az eset egyébként nem váltott ki nagy meglepetést, Kínában ugyanis meglehetősen gyakori az adatok ellopása és eladása, s már nem az első eset volt, amikor az Apple volt a célpont.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!