Berta Sándor

Egymilliárd dolláros büntetést kapott a ZTE

A kínai hálózati cég és okostelefongyártó az Irán elleni szankciók megsértése miatt kénytelen fizetni.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közölte, hogy a ZTE köteles összesen 892 360 064 dollárt fizetni az Irán elleni gazdasági szankciók megsértése miatt. Emellett a távközlési cég további 300 000 000 dollár pénzbüntetést fizet, ha a jövőben újra megsérti a vonatkozó előírásokat. Amennyiben a kínai társaság nem állapodott volna meg az amerikai szaktárcával, úgy azzal a büntetéssel kellett volna szembenéznie, hogy nem kap alkatrészeket az amerikai beszállítóktól, ezáltal pedig gyakorlatilag lehetetlenné vált volna számára a termékei gyártása.

A ZTE elismerte a bűnösségét, hogy megsértette az amerikai kereskedelmi jogot, akadályozta a nyomozásokat és alapvetően hamis adatokat adott meg. Ezenkívül éveken át illegális módon amerikai technológiát szállított Iránba, az érintett alkatrészek ugyanis az értékesített hálózati technika részét képezték. Az eljárások során a szakértők egy olyan rendszer nyomára bukkantak, amelyet fedővállalkozásokkal működtettek és amelynek egyetlen célja a rendelések elrejtése volt. Az ügyben a menedzsment is érintett volt, az erre utaló nyomokat egy lefoglalt ügyvédi notebookon találták meg.


A megkötött egyezséget még az illetékes helyi bíróságnak jóvá kell hagynia és fontos az is, hogy a megállapodás időtartama 3 év próbaidőt tartalmaz. Az utóbbi azt jelenti, hogy addig a ZTE nem követhet el hasonló jogsértést, s ezen időszak alatt folyamatosan egy külső szakember fogja megvizsgálni és ellenőrizni a vállalat összes megkötött üzletét. A két fél közötti konfliktus egyébként már hosszú ideje árnyékot vetett az Amerikai Egyesült Államok és Kína kapcsolatára. Ugyanakkor a vita arra ösztönözte az ázsiai országot, hogy egyre inkább saját technológiákat fejlesszen ki és így függetlenítse magát az amerikai megoldásoktól.

Az igazságügyi minisztérium munkatársai rájöttek arra is, hogy Iránba összesen 32 millió dollár értékben szállított a ZTE távközlési felszereléseket. Ez először 2012-ben vált ismertté. Emellett kiderült, hogy Észak-Koreába is szállították a technikát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #1
    Most nem azert a huszasert, de en leszarnam a helyukben milyen iteletet hoztak ezek a nyomorult alszent, penzehes, szarevo usakok.
    Egy kurva szabalyt se tartanak be.
    Ok meg megszegtek az oroszorszag elleni embargot amit egyebbkent rajtuk kivul nagyjabol az egesz kurva unio betart.
    Nincs zs mert mar minden elloptak. Dol az orszag, mindenkinel fegyver van ezert most mar eroltettett menetre kapcsoltak a penzszivattyut mert be van szarva a sok oltonyos takony"arisztokrata".
    Ilyen szovetseges mellett egy isis vagy a talibok mar csak ovodasok gyulekezete...

    Utoljára szerkesztette: ugh, 2017.03.15. 07:51:57