Berta Sándor

Áprilisban nyílik az új Apple-központ

A létesítmény létrehozása mellett egykor még Steve Jobs lobbizott.

A társaság bejelentette, hogy az első munkatársak áprilistól költözhetnek be az Apple Park nevű új központba, ugyanakkor a teljes csapat beköltözése fél évet vesz igénybe. A jövőben egyébként várhatóan 12 000 alkalmazott dolgozik majd az Apple Parkban. A komplexum közel sincs kész, a végső simítások még hónapokig tartanak a Campus 2-nek is nevezett létesítményen. A munka egész nyáron folytatódni fog.

A kereken 1000 személy befogadására alkalmas rendezvényterem Steve Jobs nevét viseli majd és ott fogják bemutatni ezentúl az új termékeket. Eddig erre a célra általában különböző kaliforniai rendezvényhelyszíneket választott ki a társaság. Steve Jobs, az Apple egykori karizmatikus vezetője még a halála előtti egyik utolsó nyilvános fellépésén is azért lobbizott Cupertino városi tanácsánál, hogy támogassák a beruházást. Cupertino városi tanácsa 2013 októberében engedélyezte az óriáscég számára az építményt. A helyi lakosok korábban leginkább amiatt tiltakoztak, mert úgy vélték, az új központ nagyobb forgalmat fog generálni.


Az Apple a Hewlett-Packard korábbi területét vásárolta meg, amely közvetlenül egy autópálya mellett található. A főépület alapterülete 262 000 négyzetméter, ezzel pedig a egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítmény a világon. A tervezők egy látogatói centrumot is megálmodtak, amelyben helyet kapott egy Apple Store és egy kávézó is. A komplexumban van még fitneszcentrum és kutatási-fejlesztési központ, míg a működéshez szükséges energiát teljes mértékben megújuló forrásokból fedezik. A munkatársak rendelkezésére összesen 2 mérföld hosszú sétálóutak és futópályák, gyümölcsös, rét és tó állnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zero Albedo #4
    "A munkatársak rendelkezésére összesen 2 mérföld hosszú sétálóutak és futópályák, gyümölcsös, rét és tó állnak."

    Nem semmi! A 12 000 alkalmazottra akkor fejenként kb. 27 cm jut. Elképzelem, ahogy a 12 000 alkalmazott tobzódik a 2 mérföldön. Napi egy lépés. Egy jó "hosszú lépés" :)

    Ügyes!
    Utoljára szerkesztette: Zero Albedo, 2017.02.26. 01:13:03
  • szgege #3
    Aha most már érthető, hogy miért ilyen drágák az almás telók és miért ilyen bugosak. A fengshui miatt :).
  • Sir Cryalot #2
    FENG SHUI ???
  • Sir Cryalot #1
    Imasarok ? Rebesgetési háttérpark ? Talajmenti yóga-oltár ? AR evangélium menedzser futtató ?