Berta Sándor

Az Amazon uralja a felhőpiacot

Tavaly 49 százalékkal növekedett a cloud-infrastruktúrák piaca, ami elsősorban a növekvő európai és ázsiai keresletnek volt köszönhető.

A Canalys piackutató cég elkészítette a legújabb jelentését, amelyből kiderült, hogy a terület első számú szereplője 33,8 százalékos részesedésével az Amazon Web Services, amely megelőz az olyan óriásokat, mint a Microsoft, a Google és az IBM. A konkurenciaharc egyre nagyobb és a jövőben tovább erősödik majd. A tavalyi esztendő utolsó negyedévében a felhőszolgáltatások piacának értéke elérte a 10,3 milliárd dollárt. Ezen a gyorsan növekvő területen egyre több kisebb cég jelenik meg, amelyek felhőajánlatokra specializálják magukat. Ezen vállalkozások részesedése 35,4 százalék.


A fennmaradó 30,8 százalékos részesedés pedig a nagy Amazon-vetélytársak között oszlik el. A Microsoft a Onedrive szolgáltatást kínálja a felhasználóknak és a cégeknek, míg a Google és az Oracle az ázsiai piacra, azon belül is elsősorban Kínára és Japánra próbál koncentrálni. Az Alibaba ezzel szemben az Egyesült Arab Emírségekben, Japánban, Ausztráliában és Németországban terjeszkedik.< Vannak ugyanakkor olyan társaságok is, mint a HPE, amelyek kisebb cloud-szolgáltatók felvásárlásával igyekeznek felkészülni a piac további növekedésére.

Daniel Liu, a Canalys elemzője közölte, hogy a szigorú adatvédelmi törvények és a kereslet arra kényszerítik az ilyen szolgáltatásokat kínáló vállalatokat, hogy az adatközpontokat oylan államokban helyezzék el, mint Németország, Kanada, az Egyesült Királyság, Japán, Kína és a Közel-Kelet.

Az Amazon kapcsán már tavaly decemberben megírtuk, hogy a felhőszolgáltatás válik a legfontosabb bevételi forrássá. A cég a piac koncentrálódására számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lapaleves #1
    az ms a onedriveot kínálja? télleg? nem az azúrt?