Gyurkity Péter

Jön a Nokia csúcstelefonja

Szinte a teljes specifikáció kiszivárgott, az MWC alatt jöhet a bemutató.

A Nokia, pontosabban az új telefonokat fejlesztő HMD Global, a hónap elején rántotta le a leplet az első készülékről, amely nem kifejezetten a csúcskategóriában hivatott vitézkedni. Nemsokára azonban bemutatkozhat a cég prémium megoldása is, amely tavaly már szintén megjelent a különböző pletykákban.

A Nokia P1 típusról van szó, amely az új hír szerint a tavaly Japánban piacra dobott Sharp Aquos Xx3 frissített változataként jelenne meg. Ehhez hasonló beszámoló már a nyár folyamán felbukkant, igaz akkor még egy ettől eltérő készülék szerepelt itt mintaként, egyre erősödik azonban a gyanú, hogy a HMD valóban a Sharp egyik fejlesztését venné át, azt kicsit tatarozva. A Nokia P1 a Snapdragon 835 chipet kapná meg, amely kétségtelenül vadonatúj alkatrész, ehhez pedig 6 GB memória, 128 vagy 256 GB-os belső tároló, egy 22,6 megapixeles hátoldali kamera (Zeiss-optikával), valamint egy IP57-certifikációval kiegészített külső burkolat csatlakozna.

A kijelző mérete 5,3 hüvelyk lenne, a felbontás egyelőre ismeretlen (ez nyilván 1080p vagy 1440p lesz), de az sejthető, hogy a Gorilla Glass 5 felület védene a kisebb külső behatások ellen. A készülék jobb oldalán egy ujjlenyomat-olvasó helyezkedne el, a listát pedig egy 3500 mAh-s akkumulátor és a gyorstöltési funkció zárná. A szoftveres oldalon már a megjelenés pillanatában az Android 7.0 Nougat kapna helyet, a kereskedelmi ár pedig (elsősorban a tároló méretétől függően) 800 és 950 dollár lenne, ami nem kifejezetten kedvező.


A cég egy tabletet is tervez, ami elsősorban a nagy méretű kijelzővel tűnhet majd ki. A Nokiának korábban volt ilyen készüléke, az N1, és amennyiben hinni lehet a nemrég felbukkant híreknek, annak piacra dobása után több esztendővel újabb tábla jelentkezhetnek a közeljövőben. Az eszköz adatai a GFXBENCH benchmarkjaiban tűntek fel. A Nokiapoweruser információi alapján a képernyő 18,4 hüvelykes lesz, a felbontása 2560 x 1440 képpont, míg az operációs rendszere az Android 7.0 Nougat "FIH Edition".

A beépített processzor a nyolcmagos, 2,2 GHz órajelű Qualcomm Snapdragon 835 lesz, az integrált grafikus chip pedig a Qualcomm Adreno 540. Ezeket egészíti ki 4 gigabájt memória és 64 gigabájt flashmemória. Az utóbbiból 12 gigabájt helyet foglalnak el az operációs rendszer és a feltelepített programok, a szabad tárhely így csak 52 gigabájt. A hátoldali fő kamera 12 megapixeles, s van hozzá LED-vaku és autofókusz funkció, a videókat pedig 3840 x 2160 pixeles felbontással rögzíti. A hátoldali kamera szintén 12 megapixeles. A tablet a kiszivárgott információk alapján rendelkezni fog 4G LTE-, WiFi-, NFC- és Bluetooth-támogatással, iránytűvel, gyorsulásmérővel, barométerrel, giroszkóppal, GPS-modullal, valamint egyetlen SIM-kártyahellyel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gauge #5
    MS! Ezt kellett volna. Előrukkolni telefonokkal. Többel is. No, meg újítani. Nem lehet piacot szerezni gy, közben nincs értékesíthető telefon...
  • Ender Wiggin #4
    Random webshopban több, mint 40 olyan telót találtam (főleg Apple), ami ennél drágább. És nem tudnak többet, sőt. Nem fog ez sem kilógni az árával.
  • M2 #3
    Vagy pár tonna tápot a disznóknak.
  • wraithLord #2
    Kb. annyi, mint a legtöbb márka csúcskészüléke, szóval nincs új a nap alatt. (Nem mondom, hogy nincs igazad, és nem rohadt drága, de egy gamer gépet nem tudsz zsebrevágni. Azért ez is meglehetősen erős, és rengeteg hasznos technika van benne, ami a gémer gépben általában nincs - nem arra gondolok, hogy ezzel lehet telefonálni, hanem a sok szenzor pl., 4G stb.)
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2017.01.25. 10:59:43
  • superxepi #1
    Ebben az árban már elég komoly gamer gépet is lehet venni. Egy kicsit túl van árazva.