Berta Sándor

Rendet rak alkalmazás­boltjában az Apple

A társaság már korábban eldöntötte, hogy eltávolítja a nem megfelelő szoftvereket, de csak most szánta el magát a cselekvésre.

Az Apple úgy döntött, hogy rendet rak a programboltban, és alaposan megritkította az App Store kínálatát. A nagyüzem be is indult, hiszen, amíg szeptemberig átlagosan havonta 14 000 alkalmazást töröltek különböző okokból a cég munkatársai, addig októberben már több mint 47 300 terméket. A nyilvánosságra került statisztikákból láthatóvá vált az is, hogy az elmúlt hónapban az átlagosnál 3,4-szer volt magasabb a törlési ráta. A legtöbb intézkedés a játékokat érintette, a törölt szoftverek 28 százaléka volt ilyen szoftver. Ezeket a szórakoztató programok és a könyvek (8,99, illetve 8,96 százalék), az oktatási (7 százalék) és az életmód szoftverek (6 százalék) követték.

Az intézkedésre egyébként nagyon is szükség volt, hiszen az már szeptemberben ismertté vált, hogy az App Store kínálatában lévő 2,1 millió alkalmazás közel felét 2015 májusa óta már nem fejlesztették tovább. A szoftverek egynegyede pedig 2013 novembere óta vár frissítésre.

Az Apple adatai alapján hetente átlagosan körülbelül 100 000 új és frissített program kerül be a rendszerbe. Becslések szerint - a folyamatos törlések ellenére - 2020-ra 5 millió alkalmazás lesz elérhető az App Store kínálatában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!