Berta Sándor

Ellenőrzik diákjaikat a brit iskolák

Az oktatási intézmények átfogó megfigyelési tevékenységet folytatnak.

A Big Brother Watch nevű szervezet adatai alapján Nagy-Britanniában több mint ezer iskola alkalmaz már szoftvereket arra, hogy megfigyelje a tanulói számítógépes tevékenységét.

A Big Brother Watch a tanulmányában kiemelte, hogy aggódik amiatt, hogy az ilyen jellegű technológia használata kedvez a valós idejű ellenőrzésnek, s a tanárokat a szinte mindent látó és érzékelő Nagy Testvér pozíciójába emeli. Az, hogy a hivatalnokokat arra kényszerítik, hogy a diákjaik digitális tevékenységeit minden egyes nap ellenőrizzék, egy alapvető lépés a hagyományos módszerektől való eltávolodásra. Korábban a gyerekeket a tanárok az asztaluktól vagy a táblától tartották szemmel.

Malcolm Trobe, az Iskola- és Kollégiumvezetők Szövetségének (ASCL) képviselője hozzátette, hogy a szoftvereket arra használják az iskolákban, hogy megvédjék a diákok egészségét és biztosítsák, hogy a fiatalok semmilyen káros internetes anyaggal ne találkozzanak. A gyerekek tudták, hogy vannak számítógép-használati előírások és azt is, hogy a legtöbb oktatási intézménynek vannak szabályai, s ezeket a szülők is ismerték.

A tanulmányból kiderült az is, hogy a több mint 1000 iskolából csupán 26 osztott meg információkat az alkalmazott szoftverekről. 123 intézmény csak azt közölte, hogy a tanulókat az iskolai számítógépek használata közben "valószínűleg ellenőrzik". 149 intézmény pedig csak arról adott tájékoztatást, hogy a fiatalok tevékenységét a PC-k előtti oktatás közben feljegyzik. A programok beszerzése 2,5 millió fontot emésztett fel, s összesen 832 386 számítógépre, laptopra és mobil eszközre került fel valamilyen kémalkalmazás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    Elég kemény szemérmetlenségek mehetnek ha ezt dobra kell verni.