Gyurkity Péter

Samsung: búcsúzik a Note márkanév

Kukázhatják a teljes családot, mivel a felhasználók jó része negatívan viszonyul ahhoz.

A Galaxy Note 7 kálváriája kapcsán többször olvashattunk már a Samsung különböző lépéseiről. Legutóbb a cserekészülékek problémáiról, valamint a forgalmazás teljes leállításáról számoltunk be, ezt pedig külső források követik, akik szerint a Note márkanevet is száműzhetik.

Egy orosz portál a Samsung ottani részlegének egy névtelenségbe burkolózó munkatársára hivatkozik, aki szerint valóban búcsúzhat a teljes család, ezzel pedig a 2011-ben elindult sorozat valóban lezárul. Ők egy olyan felmérésre hivatkoznak, amelyben a válaszadók fele viszonyult negatívan a márkanévhez, eközben azonban a BGR egy még borúlátóbb cikkben számolt be arról, hogy 1020 amerikai vásárlói megkérdezése alapján a szeptemberi 34 százalék helyett immár 40 százalék tartózkodna bármilyen Samsung okostelefon beszerzésétől, ami legalább ilyen komoly jelzés a gyártónak.


Ha nem lett volna az akkumulátor-hiba, nagyon szép jövő elé nézhetett volna

A cég közzétette a harmadik negyedévre vonatkozó előrejelzését, ami mindenki számára egyértelmű módon felvázolja a nehézségeket. Eszerint pontosan egyharmadával csökkentik a profit várható mértékét, ami nemcsak az eddigi gondoknak, de a forgalmazás és az értékesítés teljes leállításának is az eredménye. Még így is 4,5 milliárd dollárra rúg majd a működési profit (ami az adózás, az adósságtörlesztés és amortizáció előtti állapotot jelenti), ezt pedig a jól szereplő párosnak, vagyis a Galaxy S7 és S7 edge-nek köszönhető.

Néhány hónapon belül megjelenhet a Galaxy S8, ez adhat majd választ a további szerepléssel kapcsolatos kérdésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #12
    Bizony samci még kulipintyót is gyárt.
  • igazamvanvagyig #11
    Én meg vettem egy iphone 7-et és rohadtúl megbántam de el is adtam (nem is buktam) ha nem bontom ki 150-200k kaszálok.
    Most motorola z van életem legjobb mobilja.
    Volt note 4 is laggolos tetűk a csamcsingok.Aki nem hiszi you tube :samsung galaxy 7 lagg
    A legjobb a google pixel meg a motorola z,szoftveresen a iphone (kivéve iphone 7) is jó de semmit nem túd.Nincs gyorstöltés stb...
  • bakkerman #10
    +1,ezen a piacon újra felvirágozhatna a cég. Jelenleg akinek nem jönnek be a tepsik,és már a 4.7 is nagy,azoknak gyakorlatilag 1 minőségi alternatíva van,az SE. Én is ezért váltottam ios-re,és vettem egy SE-t,pedig mindig is apple ellenes voltam,de rohadtul nem bántam meg
  • wraithLord #9
    Lejáratódni lejáratódhat, de ahhoz szerintem több kell.
    Egyrészt a két divíziónak semmi köze egymáshoz, másrészt mindenki tudja, hogy a civil piacon minden szart el lehet passzolni.
    Egy biztos, most akksi beszállítónak sikerült valami tényleg legalját szerezni. :D
  • gemihu #8
    Szóval azt mondjátok, hogy a most viszavett telókat is bevethetik a határőrök a koreai határnál?
  • fonak #7
    Nagynak nagy ja, a legnagyobb "cheabol" asszem. De attól még egy márkanév, ha lejáratódik, ki tudja, még változtathatnak is rajta. (Daewoo, valaki?)
  • wraithLord #6
    Akartam mondani, hogy viszont valószínűleg a harckocsikon nincs elöl-hátul bazinagy Samsung logo... Hát tévedtem. :D (Mondjuk a videón is látszik valamennyire.) :D

  • PeeTeR #5
    ekkora faszsagot meg csak feltetelezni is :ASDDSAADSDASDS


    Utoljára szerkesztette: PeeTeR, 2016.10.14. 13:10:18
  • fonak #4
    Ha így folytatják a Samsung márkanév is búcsúzhat lassan.
  • paj01 #3
    Itt a nóte vége.