Gyurkity Péter

Itt a Samsung Galaxy A8 (2016)

A pletykák után valóban befutott a telefon idei változata, néhány módosítással.

A külső források révén már hetekkel ezelőtt olvashattunk arról, hogy hamarosan megjelenik a Galaxy A8 idei változata, legutóbb például három másik típussal együtt szerepelt egy beszámolóban az új jövevény. A hivatalos bemutatóra most valóban sor került, a megjelenés menetrendje azonban még nem ismert.

A telefon a dél-koreai SK Telecom kínálatában bukkant fel, ennek alapján kijelenthetjük, hogy az előzetes hírek megbízhatónak bizonyultak. A Galaxy A8 (2016) ugyanis valóban egy 5,7 hüvelykes érintőképernyővel jelent meg, amelyhez az 1080p felbontás, a szintén a Samsung által leszállított Exynos 7420 chip (a maga nyolc magjával), 3 GB memória, egy alapesetben 32 GB-os belső tároló, fém burkolat, egy viszonylag vékony kivitel, valamint egy 3300 mAh-s akkumulátor csatlakozik. Az ujjlenyomat-olvasót az előlapi fizikai gombba integrálták, ez a Samsung Pay funkciót is támogatja.


Ami a kamerákat illeti, a hátoldalon a közvetlen előd esetében is alkalmazott 16 megapixeles példány szerepel, ami mindenképpen jó hír a képkészítést előnyben részesítőknek. Az előlapon egy 8 megapixeles szelfikamera kapott helyet, ez szintén nem lebecsülendő, míg a szoftveres oldalon az Android 6.0.1 Marshmallow fut, amely az új Grace UX kezelőfelülettel egészül ki (ez eredetileg a Galaxy Note 7 debütálásával jelent meg a piacon). A hivatalos ár odaát 580 dollárnak felel meg, ami nem mondható kedvezőnek, különös tekintettel a hardverre, amely nem sokat változott a tavalyi modellhez képest.

Azt még nem tudni, hogy a készülék mikor és milyen eséllyel jelenhet meg a többi piacon, a cég erről még hallgat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!