Gyurkity Péter

Lencsevégen az LG V20

Újabb képek szivárogtak ki a készülékről, a hivatalos bemutató sincs már messze.

Az elmúlt hetekben mi is több alkalommal beszámoltunk már a V20 okostelefon várható érkezéséről. A külső források révén például kiderült, hogy az Android 7.0 már a megjelenés pillanatában megtalálható lesz a telefonon, legutóbb pedig néhány képet is szemügyre vehettünk. Most újabb felvételek futottak be.

A további felvételek az @evleaks Twitter-hírfolyamában bukkantak fel, ezek azonban kizárólag a telefon előlapját mutatják meg nekünk. Úgy tűnik, hogy csaknem egy évvel az eredeti V10 megjelenését követően a közvetlen utód nem sokban tér majd el a korábban alkalmazott dizájntól, itt mind a forma, mind pedig az előlap felső részén alkalmazott második kijelző megmaradt. Ahogy említettük, a hátlapról ezúttal nem szivárgott ki újabb fotó, augusztus elején azonban egy másik forrás már megosztott néhány rendert erről, ezek alapján pedig kijelenthetjük, hogy ott mintha a G5 kialakítását vették volna alapul.

Ami a várható hardvert illeti, egyelőre itt is pusztán külső források által megosztott hírek állnak rendelkezésünkre. Ezek szerint egy 5,5 hüvelykes kijelzőre számíthatunk, amely az 1080p felbontást támogatná. Ehhez a négymagos Snapdragon 820 chip, az Adreno 530 GPU, 3 vagy 4 GB memória, egy 32 vagy 64 GB-os belső tároló, opcionális microSD, valamint egy kereken 4000 mAh-s akkumulátor csatlakozna. Akkor még nem esett szó a másodlagos kijelzőről, bár azt megemlítették, hogy a képkészítés területén egy 20 és egy 8 megapixeles kamerára támaszkodhatnánk.

A tervek szerint az LG szeptember 6-án, San Francisco városában rántaná le a leplet a készülékről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)