Berta Sándor

Szoftvercéggé alakulhat át a BlackBerry

A kanadai gyártó számára a szoftverfejlesztés jelentheti a nehéz helyzetből a kiutat, ehhez más cégeket vásárolnak fel, hogy értsenek is hozzá. Kérdés elég idejük maradt-e erre.

A BlackBerry az elmúlt két évben öt céget vett át azért, hogy erősítse a szoftverüzletét. Nem lehet kizárni, hogy lesznek még tranzakciók, hiszen amint azt Carl Wiese, a társaság értékesítési vezetője hangsúlyozta: ilyen célra több mint egymilliárd dollár áll a rendelkezésükre. Wiese ugyan konkrét terveket nem árult el, de azt igen, hogy a számukra érdekes piaci szereplőknek milyen követelményeknek kell megfelelniük. Így például fontos, hogy az adott vállalat a mobil biztonságra specializálja magát, különböző platformokra készítsen szoftvereket és a kategóriájában vezető legyen.

Már egy ideje köztudott, hogy nem sok babér teremhet a Blackberry számára a jövőben az okostelefonok piacán, hiszen piaci részesedésük 1 százalék alá csökkent és a 2015-2016-os üzleti esztendőben utolsó negyedévében mindössze 600 000 készüléket tudtak értékesíteni. Az eladásoknak a Priv modell sem tudott új lendületet adni. John Chen, a BlackBerry vezetője nyíltan beszélt arról, hogy ha a részleg őszig nem lesz nyereséges, akkor bizony megválhatnak tőle. Menekülőútként tavaly 425 millió dollárért felvásárolták a Good Technology nevű vállalkozást, amely a vállalati mobiltelefonok, tabletek és más eszközök kezelésére, menedzselésére specializálta magát. Ez a piac a növekvő hálózatba kötöttség miatt egyre nagyobb jelentőségű, az IDC piackutató cég adatai alapján tavaly e piac volumene már elérte az 1,4 milliárd dollárt.


A Priv sem mentette meg a céget

Az átvétellel a kanadai gyártó lett a terület vezető szereplője. Mark Alexander Schulte, az IDC tanácsadója kifejezetten dicsérte a Good Technology megszerzését, mert az így nyújtható kombinált ajánlat így már kiterjed az eszközök menedzselésére, az alkalmazások és a mobil tartalmak levédésére. A fejlesztők most a két társaság technológiájának összekötésén dolgoznak.

A Good Technology egy olyan rendszert alkotott meg, amely képes a bizalmas vállalati adatokat az okostelefonok védett területén elhelyezni. A cél az, hogy ez a konténerrendszer a jövőben a BlackBerry-platformon is elérhető legyen, de más funkciókat is integrálnak. Wiese közölte, hogy segíteni akarnak a cégeknek abban, hogy készülékeiket biztonságosabbá tegyék. Többek között egyesíteni lehetne a munkahelyi és az otthoni funkciókat és a vezetőknek nem kellene aggódniuk, hogy a telefon ellopása esetén kiszivárog valami.

A további felvásárolt vállalkozások között van a Watchdox, amely lehetővé teszi a dokumentumok biztonságos megosztását a felhőkörnyezetben; a Movirtu termékével egy eszközön több telefonszám is használható, míg az AtHoc a hivataloknak és a cégeknek segíthet a vészhelyzeti belső kommunikációban. A Secusmart technológiája pedig megkönnyíti a kommunikációt az utak során. Angela Merkel mobilján is elérhető ez a funkció és a BlackBerry a jövőben más kormányoknak is felkínálná.

A kanadai gyártó számára ugyanakkor van még egy utolsó mentsvár: a dolgok internete. A QNX operációs rendszer már most 60 millió hálózatba kötött járműben található meg, és ezen a területen komoly esélyt látnak a további növekedésre és újabb szolgáltatások elindítására. Wiese ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy az informatikai-szórakoztató rendszerek és más megoldások területén fognak terjeszkedni, valamint különleges, például szállító konténer-figyelő alkalmazásokat is kifejlesztenének. A verseny azonban ezen a piacon is nagy, hiszen sok szereplő van, igaz, közülük soknak nincs kiforrott üzleti modellje, ők viszont konkrét megodlásokat akarnak kínálni például vasút- és légitársaságoknak.

A BlackBerry eddigi törekvéseit egyelőre siker koronázta, hiszen a szoftverekből és a szolgáltatásokból származó bevételek az elmúlt negyedévben 106 százalékkal nőttek és elérték a 153 millió amerikai dollárt - ez a teljes bevétel közel egyharmada. Azonban a versenytársak között van a Mobile Iron, a VM Ware, az IBM és a Microsoft is. Schulte rámutatott, hogy ezek a cégek már részben lezárták a hasonló integrációs folyamataikat, ráadásul már rég kiépítették az ügyfélkörüket, amíg a BlackBerry a felvásárlásokkal foglalkozott. Az idő pedig ezen a piacon is fontos tényező.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #2
    Gyárthatnának mosógépet is.
  • CairoJack #1
    Csodálkoznak?
    Komplett elmebetegek vezetik azt a céget!!!!