Berta Sándor

A forgalomirányító központokból fogják vezetni a vonatokat

Közös interjút adott a WirtschaftsWoche magazinnak a Deutsche Bahn vezérigazgatója, Rüdiger Grube, és a Google helyi vezetője, Philipp Justus. Ebben szó esett önvezető autóktól kezdve a web veszélyein át sok minden, összességében érdekes jövőkép rajzolódik ki belőle.

Philipp Justus szerint a közlekedés lényege nem a vonat, az autó vagy a kerékpár, hanem hogy a célunkhoz a lehető legkényelmesebben, legbiztonságosabban és persze gyorsan juthassunk el. Tehát egy összekapcsolt rendszerben kell gondolkodni, ilyet kell nyújtani az emberek számára. A felhasználók azt akarják, hogy folyamatosan tájékoztassák és digitálisan elkísérjék őket. Rüdiger Grube éppen attól tart, hogy nem ők lesznek azok, akik ezt biztosítják: az utasaik és közéjük beékelődik egy elektronikus platform, s az fogja menedzselni az út- és jegyfoglalási folyamatokat. Ezért dolgoznak saját megoldásokon, például egy olyan alkalmazást fejlesztenek, amellyel egyszerre lehet információkat keresni és utakat, jegyeket foglalni is.

Rüdiger Grube szerint hiába vannak valakinek nagy víziói, azok önmagukban nem elegendőek, a termékekkel pénzt is kell keresni. Néhány éve már tudatában vannak annak, hogy az utasaikat a kombinált megoldások érdeklik. Az emberek többek között a Qixxit alkalmazáson keresztül tájékozódnak azzal kapcsolatban, hogy melyik közlekedési eszköz igazodik legjobban az utazási kívánságaikhoz. De a jövőben nem csupán keresni akarnak, hanem utakat, jegyeket is lefoglalni. Ehhez azonban az is kell, hogy a közlekedési eszközök még intelligensebben össze legyenek kötve egymással.

A jövőben a közlekedéshez elegendő lesz egyetlen jegy vagy alkalmazás, amely minden közlekedési eszközt egyesíteni fog. Ez az emberek egyik legnagyobb kívánsága: egyetlen jeggyel az egész utat kifizetni, továbbá egyetlen szolgáltatót, amely mindent elintéz nekik. Ma ez még azért nem létezik, mert mindenki a saját kis területét védi: az önkormányzatok és a tartományok felelnek a regionális közlekedésért, és mindegyiknek saját törzskártyája van egyetlen nemzeti kártya helyett. A DB viszont azt az álláspontot képviseli, hogy egyetlen utazási kártyára lenne szükség, amellyel egyaránt fel lehet szállni egy vonatra vagy buszra, kerékpárt kölcsönözni vagy taxit rendelni. A hónap végén pedig mindenki megkaphatja az összesített számláját, amely ugyanolyan, mint mondjuk a telefonszámla.


Ahogy a mérnökök és a szoftverfejlesztők munkája egyre inkább összeolvad ugyanúgy eltűnik majd a különbség a mozdonyvezetők és a forgalomirányítók között. Hosszú távon ez azt jelenti, hogy egy vagy két évtized múlva a forgalmi központból fogják vezérelni a vonatokat. A digitalizálás magasabb minőséget, nagyobb pontosságot, stabilabb működést eredményez.

A DB egyik legnagyobb projektje az automatizált vezetéshez kapcsolódik, ehhez kapcsolódva fektettek be a Clever Shuttle startup cégbe. Víziójuk szerint az utolsó kilométereket az utasok már elektromos autókkal tehetik majd meg. Az ajánlatot már tesztelik Münchenben és Lipcsében. Olcsóbb, mint egy taxi, mert a vezető más utasokat is elvihet magával. Fekete-erdőben egy hasonló terméket tesztelnek, amelynek a neve Flinc és amelynek keretében járműveket küldenek a gyéren lakott területekre, és ezek viszik el az utasokat a pályaudvarhoz.

A Német Vasútnak új üzleti modellekkel kell versenyeznie, köztük azzal, hogy az autók háztól-házig viszik az embereket, ezért kénytelen lesz a portfóliójába felvenni a robotautókat is. A cégvezetők úgy vélik, az önálló közlekedésű gépkocsik 2025 - 2035 táján valósággá válnak. Grube hangsúlyozta, hogy a jövőben biztosan egész flottát fognak üzemeltetni ilyen járművekből. Ezek az autók csak akkor jelentenek fenyegetést a DB-re nézve, ha nem tesznek semmit. A jelenlegi reklámszövegük szerint a vonaton töltött idő is minőségi időnek számít, hiszen vezetés közben nem lehet dolgozni, ezt rombolhatják le az önvezető járművek. 2021-től kezdve pedig lehet számítani az 5G mobilhálózatok elterjedésére is, így rendelkezésre áll majd az a sávszélesség, ami lehetővé fogja tenni, hogy a gépkocsik kommunikálhassanak egymással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #4
    Ne viccelj, a Transport Tycoon-os éveim legszebb pillanatai voltak :D
  • takysoft #3
    http://24.hu/kozelet/2015/08/16/nogradi-vonatbaleset-nem-vartak-be-egymast-a-vonatok/

    Az emberi irányítás is tud kellemetlen lenni.
  • Lunki88 #2
    Nekem is rögtön ez jutott eszembe... Mondjuk szerintem azért oda nem 50-es iq-val megáldott hülyéket fognak ültetni.
    Utoljára szerkesztette: Lunki88, 2016.05.14. 09:16:49
  • barret #1
    Tök állat úgy vonatokat ütközteni,hogy nem ülünk benne :)