Berta Sándor

Agyhullámok a személy­azonosításban?

Az emberi agy tevékenysége legalább annyira egyedi, mint az ujjlenyomat, azzal szemben viszont ellophatatlan.

A Binghamton Egyetem kutatói Sarah Laszlo vezetésével a kísérletben résztvevő 50 önkéntesnek 500 képet mutattak, amelyeken különböző tartalmak szerepeltek és a folyamat közben egy EEG segítségével figyelték a felhasználók agyi aktivitását. A csoport adatai alapján egy újabb teszt során az egyik személyt 100 százalékos pontossággal tudták azonosítani.

A Cognitive Event-RElated Biometric REcognition (CEREBRE) nevű eljárás azt figyeli, hogy mikor és melyik tartalom vagy megjelenített szó vált ki reakciókat az agyban. A technika mérte a kísérletekben résztvevők önkéntelen reakcióit, ugyanakkor ezek összegyűjtéséhez bőven elegendőnek bizonyult a digitális fotók megtekintése. A megoldás hasznos segítséget, illetve kiegészítést jelenthet a magas fokú biztonsági rendszerekhez, például alkalmas lenne arra, hogy kizárólag a megfelelő engedéllyel rendelkezők férhessenek hozzá a nukleáris fegyverekhez.

A tudósok úgy vélték, hogy érdemes lenne a módszert tovább tanulmányozni, ugyanis az ujjlenyomatokkal vagy a bőrmintákkal szemben az agytevékenység lenyomatait nem lehet ellopni. S, ha még egy hacker képes is lenne lemásolni egy ilyen lenyomatot, utána még mindig létrehozható egy új. Mindez ugyanúgy történne, mint amikor valaki megváltoztatja a jelszavát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BCs design #2
    csak egy jelet kell ellopni, ennyi
  • halgatyó #1
    Félő, hogy ez is olyanok kezébe kerül majd, akik a saját hatalmuk alátámasztására használják fel.
    Annyi értelmesebb és hasznosabb dologgal is lehetne foglalkozni, de ezeknek a mi jövőnk semmit se számít, csak a teljes kontroll elérése.