Berta Sándor

450 millió dollárt fizethet az Apple

Elektronikus könyvek árának magasan tartása miatt kaszálták el őket és több más kiadót. A kaliforniai cég járt a legrosszabbul.

Véget ért az évek óta húzódó per, a kaliforniai társaság azonban aligha ilyen befejezésre számított. Az ügy még 2012-ben robbant ki, miután felmerült annak a gyanúja, hogy az Apple és számos kiadó előre megegyezett arról, hogy szándékosan magasan tartják a legkeresettebb elektronikus könyvek árát. Az árkartellezés miatt a vádlottak padjára került az Apple mellett a francia Hachette Livre (Lagardere Publishing), az egyesült államokbeli Harper Collins (News Corp.), a Simon & Schuster (CBS Corp.), a brit Penguin (Pearson Group), valamint a német Georg von Holtzbrinck csoport is.

Az öt kiadó 166 millió dolláros kártérítés kifizetésével elkerülte a pert, de az Apple tovább harcolt az igazáért. A kaliforniai konszern legutóbb fellebbezést nyújtott be egy 2013-as szövetségi ítélet ellen, amely 450 millió dollár megfizetésére kötelezte, de az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elutasította a beadványt, így az ítélet jogerőre emelkedett.

Az amerikai igazságügyi minisztérium üdvözölte a döntést és közölte, hogy ezzel az ügy egyszer és mindenkorra lezárult. Azok az ügyfelek, akiket a korábbi szabálytalan összejátszás hátrányosan érintett, a közeljövőben jóváírást kapnak, amelyet a jövőbeni elektronikus könyvvásárlásaik alkalmával válthatnak majd be. Az Apple eddig még nem kommentálta a hírt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #2
    Ó, akkor lassabban fog elkészülni a fánkpalota, amit építenek. Milyen kár, tényleg! Annyira együttérzek!
  • Sir Cryalot #1
    "a legkeresettebb elektronikus könyvek árát."

    -érdekes hogy mindig valami hisztériából van pénzük, beats, májfónü , ezzel főleg az a baj hogy hisztériára van eszük is ?