Gyurkity Péter

A Nokia nem siet az új okos­telefonokkal

Nem kapkodják el a visszatérést, a jövőt ugyanis nem egyedül az okostelefonokban látják.

Az elmúlt egy-másfél évben több alkalommal írtunk arról, hogy a Nokia tervezi a visszatérést az okostelefonok területére, ezzel azonban még várniuk kell. Most elérkezett a szerződésben rögzített határidő, az újjászületés azonban egy új formában történik majd.

Rajeev Suri vezérigazgató az MWC alkalmából adott egy interjút, amelyben kifejtette, hogy valóban tervezik a visszatérést, ezt azonban nem szeretnék elkapkodni. Erre idén, esetleg jövőre kerülne sor, de még bőven van idő megtalálni az ideális partnert, amely a gyártási és marketinges feladatokat látná el, erre ugyanis ők maguk nem szeretnének komoly összeget áldozni. Helyette egy átfogó megoldásokat biztosító cégbirodalmat építenek ki, amely sikerrel veheti fel a versenyt a riválisokkal.

Jól mutatja a vezetőség elképzelését az utóbbi hónapokban végrehajtott lépések sorozata. A népszerű HERE térképszolgáltatást autógyártóknak adták el, hogy ezzel is segítsék a robotautók megjelenését és tökéletesítését. Eközben azonban felvásárolták a hálózati felszereléseket gyártó Alcatel-Lucent céget, amelynek révén még komolyabb szereplővé válhatnak az 5G kifejlesztése és elterjesztése terén. Ez utóbbira azért van szükség, mert egyre több szereplő kínál komplett megoldásokat, ezt pedig saját beszállítóiktól is elvárják, a jövő tehát nem pusztán az okostelefonok piacra dobásában van, hanem a több területet összefogó termékcsomagok kialakításában.

Az új Nokia telefonokra tehát még várnunk kell, eközben az 5G terén számíthatunk további fejleményekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    -pedig ez a többi mobilos, appos, autista cég olyan cukiiiiii