Berta Sándor

Kiterjesztik az Apple elleni EU-vizsgálatot

Az Európai Bizottság kiterjesztette az Apple és az ír kormány ellen tavaly indított eljárást.

A helyi hivatalok már meg is kapták az Európai Unió illetékeseitől az új átfogó kérdőíveket. A The Financial Times arról számolt be, hogy emiatt a 2014 júniusa óta zajló vizsgálat akár több hónapot is csúszhat, így aligha lehet számítani arra, hogy 2016 tavasza előtt lezárulhat. A gazdasági újság azt gyanítja, hogy a lépés hátterében elsősorban politikai okok állhatnak, mivel így csökkenthető volt annak a kockázata, hogy egy szigorú ítélet befolyásolja a jövő év elején tartott ír parlamenti választások eredményét. Az EU egyik szóvivője ugyanakkor a további kérdőívek benyújtását normális lépésnek nevezte.

Az ír pénzügyminisztérium megerősítette, hogy elérhetővé fogja tenni a bekért plusz információkat a brüsszeli hivatalnokok számára. A szaktárca szóvivője egyébként szintén azt nyilatkozta, hogy az eljárás jövőre zárulhat le. Az EU nem csupán az Apple gyakorlata iránt érdeklődik, hanem tanulmányozza a McDonald’s, a Fiat és a Starbucks módszereit is. Az elemzők mégis az Apple döntéseit fontosabbnak ítélték meg, ami érthető, hiszen az ügyben érintett összeg több milliárd dollár is lehet.

Az ír kormány még mindig azt az álláspontot képviseli, hogy az Apple képviselőivel kötött megállapodás törvényes volt. Több miniszter is jelezte, hogy egy elmarasztaló brüsszeli döntés esetén fellebezést nyújtanának be. Az utóbbi elég érdekes helyzet lenne, hiszen így a politikusok voltaképpen az ellen tiltakoznának, hogy több milliárd euró plusz adóbevételhez jusson az ír államkassza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #3
    Bezzeg a különadókért meg pampognak.
  • UUUU #2
    Ja, törvényes volt :) Bezzeg, ha kis pisti nem fizeti rendesen az adóját, egyből mennek a fogdmegek.
  • Tetsuo #1
    iPaid my taxes... ez jó. :-D