Berta Sándor

Olcsóbbak lesznek az SSD-k

Néhány éven belül az SSD-meghajtók olyan olcsók lesznek, mint a merevlemezek.

A TrendForce tanulmánya szerint a flashmemóriák ára gyorsan csökken és emiatt még olcsóbb SSD-ket lehet majd kapni. Ez egyben azt is jelenti, hogy eltűnhet a winchesterek árbeli előnye. Amíg 2012-ben 99 centbe került egy gigabájt flashmemória, addig idén már csupán 39 centbe, 2016-ra 24 centbe, míg 2017-re 17 cent lehet. A HDD-k ára gigabájtonként 7 cent volt tavaly, idén, jövőre és 2017-ben is 6 cent lesz.

Az árcsökkenés állandó volt, az elmúlt egy évben az ár több mint 10 százalékkal csökkent. Mindez elsősorban az SSD-meghajtók elterjedésének köszönhető, ami felerősíti a folyamatot, de az ár nagyon tovább már nem mérséklődhet, mert elfogyott a gyártók számára a mozgástér.

Jelenleg a notebookok 29 százalékában van SSD, ez az arány Alan Chen, a DRAMeXchange menedzsere szerint jövőre 31 százalékra, 2017-re pedig 41 százalékra nőhet. A szakember kifejtette azt is, hogy a számítógép-gyártók és a disztribútorok visszafogják az SSD-beszerzéseiket a vártnál kisebb mértékű notebookeladások miatt. Jövőre a 256 gigabájtos SSD-meghajtók már árban közelíteni fognak a merevlemezek szintjéhez, így nő majd az üzleti szegmensben az eszközök elfogadottsága.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SupraMKIII #14
    Hát, azért a 6 és a 17 cent azért nem ugyanaz a szint - még mindig majd 3x-os különbség, nem beszélve arról, hogy mesterségesen is magasan fogják tartani az SSD-k árát...
  • Zsoltee_a_bator #13
    Az arcsokkenes ugyanugy ott lesz az slc/mlc/tlc-knek. Olyat vesz az ember, amire szuksege van, sztem jo, hogy a tlc ottvan olcso opcionak.

    http://techreport.com/review/27909/the-ssd-endurance-experiment-theyre-all-dead

    Eleg nagy szamok (kozelebe se tudok jonni, pedig gyilkolom oket :) )es az ujabb modelleken magasabbra becslik az irhatosagot, mint ezeken. Az evo ettol fuggetlenul az ssdk szegyene a bugjaival.
  • pakeszke #12
    a samu evot elotted irtak be...

    elmondom az alapotletet... lehet hogy pongyolan fogalmazok...
    volt az SLC, ami 1 helyen 1 bitet tarolt, na jott az MLC, ami a maiak tobbsege az mar 2 bitet, ezt a samu evo felturbozta 3 bitre, azaz megmasfelszerezte az atlagos MLCk "kapacitasat", ugyanakkor az elattartamot ugyanennyivel le is csokkentette
    tehat nem ugyanaz mint az olaj eseteben
  • hungi #11
    És így bizonyították be az elemzők, hogy a 6 = 16.
    Bámulatos, hol tart ma már a tudomány!
  • Zsoltee_a_bator #10
    Az elozo cegemnel az itsek szerint nagyon gyakori volt az ssd hiba, ez kb 2.5 eve volt. Fogyott az ssd, mint a cukorka. Parszaz db-bol kb hetente halt egy. Hdd-k sokkal jobban birtak, mielott az emberek rakattantak az ssdre.
  • Zsoltee_a_bator #9
    Miert? Egy 2012-es budget ssd jobb, mint egy 2015-os? Egy 2012-es highend ssd jobb, mint egy 2015-os? Ha barmelyikre igen a valasz, en kerek elnezest. ;) Vagy az olajra gondoltal?
  • yesname #8
    Nagy marhaságot mondtál.
  • Tetsuo #7
    Eleinte csak para volt, hogy tönkremennek, meg nem lehet annyit írni stb., de mindegyik megbízhatónak bizonyult, ma meg a low level az tényleg low level és gyártja már boldog, boldogtalan... legalábbis a hírek, fórumok szerint, amiket olvasok itt és a prohardveren.
    Az tény, hogy kapacitásban, sebességben növekedés volt, ezzel nem vitatkozik senki. ;-)
    Mondjuk hozzátartozik, hogy egy otthoni SSD-nek nem kell ipari szintű megbízhatóság, azt nem adatok tárolására használjuk.
  • Zsoltee_a_bator #6
    Hat nem tudom.. En legalabbis a korai ssd-khez bottal sem nyultam. Gyakran patkoltak el meg a sebesseg se volt olyan meggyozo (soknak pl romlott idovel).

    Ma tok jo budget ssd-ket kapni meno featureokkel pl crucial mx.

  • NEXUS6 #5
    Pár éve is pont ezt mondták a zelemezők! ;)