Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Nokia 230

Aki olcsó és egyszerű mobiltelefonra vágyik, annak megfelelő választás lehet a készülék.

A Microsoft a Nokia telefonos részlegének felvásárlását követően is folytatta a cég meglévő termékvonalait, itt már több olcsó készüléket mutattak be. Most egy újabb párossal bővül a kínálat, amely szintén a vékonyabb pénztárcával (és egyszerű igényekkel) rendelkező vásárlókat célozza meg.

A Nokia 230 a hivatalos oldal szerint egy kifejezetten szerény jellemzőkkel ellátott típus, tekintettel arra, hogy esetében nem okostelefonról, hanem hagyományos mobilról van szó. Ennek megfelelően a hardveres jellemzőkkel nem nagyon hivalkodhatunk, hiszen a listában egy mindössze 2,8 hüvelykes, 240 x 320 pixel felbontást támogató kijelző kapott helyet, amelyet 16 MB memória, valamint egy 2 megapixeles hátoldali, illetve annak szintén 2 megapixeles előlapi társa egészít ki. A fizikai billentyűzet szintén a kétezres évek közepére emlékeztet, míg a szoftveres oldalon az annak idején meglehetősen népszerű Series 30+ szoftver fut.


A külső - legalábbis a hátlap - fémből készült, további érdekesség emellett, hogy mindkét kamera LED flash funkcióval egészült ki. Az elérésről a 900/1800 MHz-es GSM-frekvenciák támogatása gondoskodik, ehhez Bluetooth 3.0 és FM rádió társul, az alkalmazások között pedig az Opera Mini böngésző, a Bing Search, valamint az MSN Weather kapott helyet, így itt sem leszünk minden kényelem nélkül.

A telefon (és annak dual-SIM változata) decemberben jelenik meg, ára 55 dollár lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #4
    Kéne egy ilyen hagyományos telefon tényleg minőségi anyagokból (pl normális kamera és mp3 lejátszó, opera mini vészböngészőnek) és egy dolog: 4G kapcsolat megosztása wifin, így jó lenne olyanoknak akik multimédiára tabletet használnak.
  • tomboy013 #3
    A Microsoft mikor volt piacvezető mobilgyártó? Ugyanis ezt a telefont ahogy a cikk is írja a MS gyártja.
  • Cat #2
    A cég még ma is roppant erős Indiában, Kínában, Braziliában és Afrika számos országában. Ott az embereknek nincs drágább telefonra pénzük. Ha minden eladott példányon nyer 1 dollárt bőven megéri.
  • M0RN1NGST4R #1
    pofás készülék, amelynek biztos meglesz a célközönsége, de valahol tragikus azt látni, hogy egy valaha piacvezető mobiltelefon-gyártó ezt tudja felmutatni 2015 végén.