Berta Sándor

2020-ban 21 milliárd IoT-eszköz lehet

Ebbe beletartozik a csomagokat nyomon követő szenzoroktól otthonunk lámpáin át a kezünkön viselt okosórákig minden.

A Gartner kiadta a legfrissebb előrejelzését, melyben azt írják, hogy egy év alatt harmadával nő a hálózatba kapcsolt dolgok mennyisége. Prognózisuk szerint ez év végéig 4,902 milliárd; 2016-ig 6,392 milliárd, míg 2020-ig már 20,757 milliárd eszköz csatlakozik majd a dolgok internetéhez (IoT), de ez utóbbiak közül csak 13,509 milliárdot fognak használni emberek. Szerintük 2016-ban várhatóan naponta 5,5 millió új termék csatlakozik majd a világhálóhoz és a legtöbb ilyen készüléket a felhasználók fogják megvenni.

A Gartner kimutatta azt is, hogy az esztendő végéig a cégek 1183 milliárd, 2016 végéig 1414 milliárd, míg 2020 végéig 3010 milliárd dollárt fektetnek majd be a dolgok internetével kapcsolatos hardverekbe. Ugyanakkor a piackutató vállalat azzal számol, hogy később a fogyasztók területén is számítani lehet a befektetések ugrásszerű megnövekedésére. Jim Tully, a Gartner elemzője szerint a hálózatba kötött autókon túl a felhasználók birtokában lesz a legtöbb IoT-készülék, viszont a legnagyobb befektetések a vállalatok nevéhez fognak fűződni. Fontos azonban, hogy a bevételeket nem igazán a hardvereladások, hanem a szolgáltatások értékesítése fogja generálni.

Az IoT-eszközök között két kategóriát különböztet meg a Gartner. Az elsőbe sorolja a több ágazatban alkalmazott megoldásokat, például a felhőkörnyezettel vagy az épületmenedzsment rendszerekkel összekötött világítást, melyeknek legfőbb célja a pénzmegtakarítás, míg a másodikba az ágazatspecifikus termékeket, például a konténereket nyomon követő helyzetjelző szenzorokat vagy a kórházi műtőkben lévő mérőeszközöket.

Érdekesség, hogy tavaly márciusban a Gartner még azt prognosztizálta, hogy 2020-ig a dolgok internetéhez 26 milliárd eszköz fog csatlakozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!