Berta Sándor

Új kihívást jelent a dolgok internetje

A Gartner piackutató cég adatai alapján 2020-ig a dolgok internetjében (IoT) 26 milliárd eszköz fog részt venni. A folyamat miatt a számítógép-központoknak teljesen új kihívásokkal kell szembenézniük.

A dolgok internetjéhez kötődő szolgáltatók és fejlesztők egyre nagyobb bevétellel számolhatnak, az összeg 2020-ig elérheti a több mint 300 milliárd dollárt. A pénz elsősorban a szolgáltatásokból folyhat majd be. Fabrizio Biscotti, a Gartner kutatási igazgatója elmondta, hogy a dolgok internetjéhez kapcsolódó fejlesztések miatt hatalmas adatmennyiségek fognak létrejönni, amiket valós időben kell majd feldolgozni és kielemezni. Ennek következtében jelentős mértékben növekedni fog a számítógép-központokban a nagy adatmennyiségek valós idejű feldolgozásának gyakorisága és a szolgáltatóknak új biztonsági, kapacitásbeli, illetve elemzési kihívásokkal kell majd szembenézniük.

Joe Skorupa, a Gartner alelnöke és elemzője szerint a vállalatok rá fognak kényszerülni arra, hogy az adatokat több mini számítógép-központban helyezzék el és az első feldolgozási folyamatokra is e centrumokban kerülhet majd sor. A fontos adatokat ezután továbbítani fogják egy központi helyre. Az alkalmazások központosításával kapcsolatos trend, aminek a célja a költségek csökkentése és a biztonság növelése, éppen ezért nem kompatibilis a dolgok internetjével. A Cisco tanulmánya szerint az IoT komoly költségmegtakarítást eredményezhet, majd később a konszern rámutatott, hogy a dolgok internetje lehet az új innovációs motor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • matrix222 #2
    Ezt talan egyszer megelozi a mobil telefonok atrendezodese. Ami lassan mindenkit az okostelefonokra fog szoritani. Nem mintha erre szukseg lenne, de igy egyszerubb es konnyebb lesz nekik is a mi eletunket "folulvigyazni".
    Ironikus, mikor az ember hamar felejt, es nem emlekszik a tegnap tortent szocializmus megtortent esemenyeire. Ez a "szocializmu" minden eddigi, tortenelmi esemenyt folulfog mullani.
  • alien47 #1
    Milyen jó lesz ez az NSA és társszerveinek. "az adatokat több mini számítógép-központban helyezzék el" és ezt persze nem lopja el az említett cég, nem figyeli meg és nem elemzi ki. És nem adja át a saját érdekeltségi körébe tartozó cégeknek a titkos fejlesztéseket. Nem ez fentazmagória csupán!