Berta Sándor

Német városokból vonul ki az Uber

Az utazásmegosztó szolgáltatás átmenetileg három településen válik elérhetetlenné.

Christian Freese, a cég németországi vezetője elmondta, hogy az Uber Frankfurt am Mainból, Hamburgból és Düsseldorfból is kivonul, s a jövőben kizárólag Berlinre és Münchenre összpontosít. A döntés oka, hogy e két településen keletkezik a bevételeik 70 százaléka. Freese a lépést azzal is indokolta, hogy a három nagyvárosban nagyon nehezek a szolgáltatás működtetésének feltételei.

Az UberPopot, amelynek keretében magánemberek tették elérhetővé az autóikat, Németországban már márciusban leállították, miután a Frankfurti Tartományi Bíróság betiltotta azt és egyúttal megtiltotta az amerikai vállalatnak, hogy megfelelő engedélyek nélkül személyszállító tevékenységet végezzen. A licenccel rendelkező sofőrökkel végzett limuzin- (UberBLACK) és taxiszolgáltatást (UberTAXI) viszont az ítélet nem érintette, ezek tovább működhettek, csakúgy, mint az UberX is.

Freese hangsúlyozta, hogy fel kellett ismerniük, hogy mennyire nehéz a jelenlegi feltételek mellett egy olyan termék (szolgáltatás) fejlesztése, amely megfelel az igényeiknek. Számos potenciális partnerüknek az önálló fuvarozóvá válási folyamat túl idő- és költségigényesnek bizonyult. Ezenkívül különösen alábecsülték a bizonytalanságokat és a helyi szintű lehetőségeiket. A menedzser leszögezte: azzal, hogy jövőben Berlinre és Münchenre fókuszálnak, a lehető legjobb élményt kínálhatják majd az ügyfeleiknek és csökkenhet a várakozási idő. A három nagyvárosból való kivonulás állítólag egyelőre átmeneti jellegű.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tikal #2
    épp ma írták, hogy a másik megosztós bullshit cég( Airbnb ) a hónapban fizetett először adót szülővárosában, San Franciscoban.
  • kvp #1
    "Számos potenciális partnerüknek az önálló fuvarozóvá válási folyamat túl idő- és költségigényesnek bizonyult."

    Ez azt jelenti, hogy legalisan mar nem eri meg szinte senkinek uber-ezni, mert akkor anyagilag jobban jarnak ha beallnak hagyomanyos taxisnak.

    "azzal, hogy jövőben Berlinre és Münchenre fókuszálnak, a lehető legjobb élményt kínálhatják majd az ügyfeleiknek és csökkenhet a várakozási idő."

    Most vagy hazudik, vagy arra utal, hogy a masik harom varosbol atkoltoznek a nekik dolgozo taxisok a megmarado ket varosba. Ez utobbi nehezen hiheto.

    A fenti eset is jol mutatja, hogy az uber csak ugy tul olcsobb es a fuvarozok szamara nyereseges lenni, hogy a be nem fizetett adot osztjak el az uber es a sofor kozott es a maradekbol biztositjak az arelonyt. Szuper otlet, mint a csempeszicgaretta arusitasa szamla nelkul, de egyik se tul legalis.