Gyurkity Péter

A ZTE gyártja a YotaPhone 3-at

A kínai cég segít a harmadik generáció legyártásában, amely először korlátozott számban jön.

Az orosz illetőségű Yota Devices már két eltérő példányt is bemutatott érdekes megoldásából, amely egyik oldalán hagyományos LCD-kijelzővel, a másikon pedig - a sokat olvasók és a hosszú üzemidőre vágyók igényeinek megfelelően - egy e-ink érintőképernyővel futott be. Már dolgoznak a harmadik generáción is, amely azonban külső segítséggel érkezik.

Orosz források szerint ugyanis a Yota megállapodást kötött a kínai ZTE-vel, amelynek értelmében ez utóbbi lesz felelős a gyártási feladatok teljesítéséért, ami azért érdekes, mert a ZTE globális szinten is az ötödik helyen áll az okostelefon-gyártók versenyében, így minden bizonnyal nem lesz gond a terjesztéssel, amivel kapcsolatban korábban számos kritika érte a céget. Ezúttal nagy valószínűség szerint megvalósul az észak-amerikai megjelenés, de természetesen Európa sem marad ki a körből.

Arról sajnos egyelőre nem sokat tudunk, hogy a YotaPhone 3 pontosan miben nyújt majd eltérést az első és a második generációhoz képest. Előfordulhat, hogy megtartják a kereken 5 hüvelykes, 1080p felbontást kínáló LCD-kijelzőt, az azonban már szinte biztos, hogy az első körben meglehetősen kis példányszámban, mindössze 100 ezer darab lesz elérhető a készülékből, ami viszont megkérdőjelezi a megállapodás szükségességét - a jelek szerint még ezen a szinten is segítségre van szükségük.

Azt sem tudjuk, hogy valóra válnak-e a Sailfish operációs rendszer alkalmazásáról szóló pletykák, itt tehát meg kell várnunk a további híreket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!