Gyurkity Péter

Képeken a Nokia első új okostelefonja

Felbukkantak az első képek a Nokia várhatóan jövőre megjelenő androidos okostelefonjáról.

Az idei évben többször olvashattunk arról, hogy a Nokia 2016-ban tervezi visszatérését az okostelefonok piacára, bár ezt külső partnerek segítségével valósítanák meg, mindössze a tervezési feladatokat tartva házon belül. Most az első képek is felbukkantak, amelyek néhány hardveres és szoftveres részlettel egészülnek ki.

A finn gyártó első új okostelefonja állítólag Nokia C1 néven jelenne meg a forgalomban, a külső alapján pedig a nemrég szintén elsőként megjelent tábla kisebb formátumban felbukkanó testvéréről lenne szó. Egy kínai portál néhány felvételt is közzétett a megoldásról, ezeket további renderképek egészítik ki, így már nem kell a sötétben tapogatóznunk - még akkor sem, ha hivatalos csatornákon keresztül még nem kaptunk egyértelmű megerősítést a visszatéréssel kapcsolatos tervekről. Mivel azonban a Microsofttal kötött megállapodás értelmében ezt legkorábban jövőre tudnák megvalósítani, idén már biztosan nem jelenik meg a készülék.


A Nokia N1 kisebb testvére az eddig megjelent információk alapján egy kereken 5 hüvelykes érintőképernyőt kapna, mégpedig 1080p felbontással, amely megfelelőnek tűnik. Ehhez állítólag egy Atom chip társulna az Intel jóvoltából, mégpedig 2 GB RAM kíséretében, míg a specifikáció többi részletét illetően egy szerényebb összeállításra számíthatunk. Az biztosnak tűnik, hogy a szoftveres oldalon az Android 6.0 Marshmallow kapna majd helyet, a 2016-os megjelenés miatt ez nem is túl meglepő, ám eddig mindössze ennyit tudunk a fejlesztésről, amely tehát androidos vonalon próbálkozna meg a visszatéréssel.

Bárhogy is alakul a cég stratégiája, mindenképpen beszámolunk majd a fejleményekről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bunny #5
    A nokia pl. azzal tudna nagyot dobni az android piacon, hogy elérhető áron adna olyan telefonokat, amit NAPRAKÉSZEN TART. Mert az egész androidos fostalicska kínaiszarokkal telezsúfolt világnak a legnagyobb rákfenéje, hogy jöhet itt az 5.1 meg a 6.0 meg az ilyen-olyan hibajavítás, a tény sajna az, hogy a telefonok 99.99%-ára semmi frissítés nem érkezik. SOHA.
  • who am I 7 #4
    hát ez nem túl jó hír...mármint, hogy ilyen tucat szifon koppintásnak néz ki :S ennyit tudtak kiizzadni magukból a dezájnerek?
  • jozsi031 #3
    Huu ez nagy dobas,mint valami kinai tucat aru.
  • Skylake #2
    Nehéz lecke lesz ez a Nokiának. Pengeél. Csak és kizárólag abban az esetben fognak tudni piacot szerezni önmaguknak, ha:

    - a hardver és a szoftver minősége a megcélzott árkategórián belül a létező legjobb lesz,
    - képesek lesznek valamilyen olyan feature-t, vagy többet létrehozni, amely egyedivé és egyben széles felhasználói kör számára nagymértékben kívánatossá teszi a készüléket, és nincs meg a piacon lévő többi ugyanilyen kategóriájú eszközben,
    - képesek lesznek olyan marketinget mellétenni, amely pozitív párhuzamot képes vonni a régi, MS előtti Nokiával, meg ezzel a termékvonallal - a MS féle, Elop-kitérő elfedésével. "Ez olyan, mint a régi, igazi Nokia, amit szerettél, csak sokkal jobb" - ezt kell kb. marketinggé tenni. Rohadt nehéz.
    - Képes a készülék és marketingje olyanokat megfogni, akik kimaradtak a régi Nokia korszakból. Régen, 10 éve a Nokia körülbelül kívánatos prémiumterméknek számított - mára pedig a legfiatalabb felhasználók számára ugyanilyen az iPhone és a Samsung egyes modelljei. Szóval azt megugrani, hogy ezek mellé a Nokia belépjen - én kb. lehetetlenségnek tartom.

    Ha én lennék a Nokia CEO-ja, a következőt tenném: meghatározott, szűk körű piaci szegmenseket próbálnék lefedni. Például a terméket afféle prémium Blackphone mintájára készíteném el - és talán ezzel lehetne például kormányzati megrendeléseket szerezni. Vagy szerepeltetnék ipari-katonai felhasználásra szánt, strapabíró, terepre szánt modelleket a kínálatban. Mindegy, csak nem olyat, amiből a piacon 12 egy tucat van, és azok piaci pozíciója jól bejáratott, és ezért nagyon erős. Mert abból bukta lesz

    Ha tetszik a Nokia számára az ötletem, szakértői díjam utalása kapcsán nyugodtan keressen itt, valamint személyesen a 17.számú sör és kísérőipari kutatóintézet "Rizlingszilváni" meeting-room-jában, munkaidőben és azon túl ;-)
  • tomboy013 #1
    Huhúú egy újabb androidos kínai tucattelefon. Ez aztán nagyon hiánypótló a piacon.