Berta Sándor

A Dell és a HP is árulni fog Surface Pro tableteket

Az értékesítésben a Microsoft partnere még az Accenture is.

A Dell, a Hewlett-Packard és az Accenture vállalati ügyfeleknek szállítják majd ki a táblagépeket, s üzleti szolgáltatásokkal és alkalmazásokkal fogják kiegészíteni azokat. A cégek a Microsoft új Surface Enterprise kezdeményezés programjának első partnerei. A cél az, hogy a Windows 10-et futtató tábla PC szélesebb körben elterjedjen az üzleti életben is. Az együttműködéssel a Microsoft részben az Apple előretörésére akar válaszolni, hiszen az iPad Pro nagyon hasonlít a Surface Pro készülékre, viszont utóbbi előnye azzal szemben, hogy képes futtatni a Windows-alkalmazásokat.

A Dell októbertől szállítja ki az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában a Surface Pro modelleket és azok kiegészítőit, 2016 elejétől pedig a gyártó további 28 országban kezdi értékesíteni a tábla PC-ket. A hardverek mellett elérhetők lesznek a különböző szolgáltatások, például az akár 4 éves garancia is. A Hewlett-Packard szintén októbertől kezdi árulni a Surface Pro 3S modelleket.

Brian Hall, a Microsoft Surface termékekért felelős menedzsere közölte, hogy a céges ügyfeleknek vannak bizonyos támogatási elvárásaik, például a 0-24 órán át érvényes támogatásról való megállapodás. Az Accenture ágazatspecifikus alkalmazásokat készít majd kifejezetten a Microsoft táblagépeire és notebookjaira. Hall szerint eddig is már több száz programot alkottak meg a vállalati ügyfelek számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #7
    Tableten win 10 alatt is csempe van.
    Atkapcsolhatod csak a sima win tableten olyan, mintha satuba tenned a hereidet.
  • ugh #6
    "Az iPad Pro valódjában nem a surface konkurenciája, hanem a wacom cintiq-é: desktop pc + cintiq helyett most a grafikus mindent megkap egyben egy olcsóbb cintiq áráért."
    Na ne rohogtess mar.
    Komolyabb 2d munkahoz az a cucc olyan gyenge lez mint a harmat.
    A fostos arm proci meg az ios (az ipod os-e ossze visza takolva olyan tragya gany modon hogy az hanyinger es csak a vallasi fanatikus ájfonyagyuaknak nem tunik fel).
    A ps egy 300 megas psd-vel munka kozben ugy betrancsiroz 2-,2,5 gigat mint a szel.
    Az ipad pro egy rossz vic.

    Utoljára szerkesztette: ugh, 2015.09.15. 23:15:58
  • asgh #5
    Mit értesz munka alatt?
    Erős VGA a Surface-kben sem lesz, tehát mondjuk 3d grafikázni nem lehet rajtuk, office illetve 2d grafikai programok meg az iPad Pro-ban is lesznek.
    Az OS ebből a szempontból másodlagos.
    Otthoni felhasználóknak, grafikai stúdióknak, szabadúszó kreatívoknak a desktop kompatibilitásnál sokkal fontosabb az elérhető applikációk száma, illetve az eszköz és az OS megbízhatósága és könnyű kezelhetősége.
    Szvsz az apple és az MS nem teljesen ugyanazt a piacot célozza meg, bár lesznek átfedések.
    Az iPad Pro valódjában nem a surface konkurenciája, hanem a wacom cintiq-é: desktop pc + cintiq helyett most a grafikus mindent megkap egyben egy olcsóbb cintiq áráért.
    Ezzel szemben a Surface a nagyvállalati szférában lehet sikeres, ahol a belső fejlesztésekhez fontos a desktop és a mobil platform egysége.
  • TomecK #4
    Kellene, egy win10-es kép a tabletről, a csempés dolog már a múlté.
  • tomboy013 #3
    Még mindig kedvezőbb mint egy iPad pro lesz. És ezen lealább nem egy mobil rendszer van, hanem munkára is maximálisan használható az asztali Win-nek köszönhetően.
  • CairoJack #2
    Jaja, meg az árán faraghatnának kicsit. Ha a S3 megállna 150-160-ban TC-el együtt, az nem lenne rossz, de hogy 200K a tablet, meg még 50-60K a Type Cover, az már erősen megfekszi a gyomromat.
    Pedig simán kéne egy Surface 3.
  • tomboy013 #1
    Magyarországra is eljuthatna végre. Nem lenne rossz egy minőségi Win-es tablet.