Gyurkity Péter

A visszatéréshez toboroz a Nokia

A finn cég új munkatársakat keres, hogy megfelelő módon térjenek vissza a mobilszegmensbe.

A Nokia okostelefonos történetének részleteiről az elmúlt időszakban számos hír és hosszabb beszámoló jelent meg, a felhasználók körében pedig ma már hibaként értékelhető a telefonos részleg eladása. Nemrég a cég megerősítette, hogy valóban készülnek a visszatérésre, most azonban az állásajánlatok láttán is egyértelműnek látszik a törekvés.

A cég a LinkedIn oldalán tette közzé új ajánlatait, ennek alapján pedig elsősorban szoftverfejlesztőkre, valamint az Android operációs rendszerre szakosodott mérnökökre számítanak, ezzel egy időben pedig megfelezték a korábban 70 fősre taksált leépítést, amely ugyanezen részleg, vagyis a technológiai divízió esetében következett volna be. Úgy tűnik, hogy komolyan készülnek a saját fejlesztésekkel, bár korábban arra utaló hírek jelentek meg, hogy a hardveres feladatokat külső partnerek, így például több kínai gyártó kapná meg.

Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy a Nokia az N1 tábla révén már tavaly visszatért a területre, bár ennek kapcsán is kizárólag a tervezésbe és a dizájn kialakításába volt beleszólásuk, miközben a konkrét gyártási, disztribúciós, támogatási és marketing tevékenységekért a Foxconn volt a felelős. Azt persze még nem tudhatjuk, hogy ez az új okostelefonok esetében is így lesz-e, de az biztos, hogy a Microsofttal kötött megállapodás miatt 2016 végéig nem dobhatnak piacra saját hardvert.

A vezetés számára egyelőre a szabadalmak és az innováció jelentik az elsődleges fegyvert, ezen a téren az Alcatel-Lucent felvásárlása révén erősíthetik meg helyzetüket - meglátjuk, hogy a márka ismételt megjelenése mennyiben jelent majd vonzerőt az időközben másokhoz átpártolt felhasználói tábornak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fapapi #8

    Teljesen egyet értek veled!
    Amióta megvan a WP-s Nokiám, ennyi idő alatt 4 androidos telefont használtam el! A legócskább WP telefon is jobban használható, mint bármelyik közép kategóriás androidos készülék. A NOKIA sikertelenségéről saját maga tehet. Nem az android felé kellene elmenniük, mert a piac be van állva a Samsung szemetére. A WP-t kellene tovább vinni, amivel egyre nagyobb sikereket érnek el, egyre többen használják, egyre jobban hódítja a teret. WP adott, nekik egy eszméletlen erős, funkciógazdag hardvert kellene építeni reális eladási áron. Ha a Nokia berendezkedik az androidra, 5 év múlva megint azt olvashatjuk, hogy tönkrement!

  • fapapi #7
    CairoJack
    Épphogy a WP telefonok adtak a nokiának egy lökést! Nem tudom te milyen világban élsz, de nyald körbe az androidod és élj a leállások és fagyások, frissítés mentességek világában, míg mi a Nokia WP-s telefonjainkkal a nyugalom és a használhatóság világában élünk! A NOKIA sok rossz döntést hozott, köztük azt, hogy a saját simbian szarságukat erőltették mikor már elment mellettük a világ. Álomvilágban éltek a azt hitték, hogy ők a nagy NOKIA, és ők a piacvezetők mikor már rég a béka segge alatt voltak, és nem tettek semmit! Aztán megpróbáltak androidot tenni a telefonokra ami egy rakás szemét lett google réteg nélkül. A WP hozott nekik újra sikert, és tette ismét látótérbe a Nokiát. Az már egy más kérdés, hogy eladások tekintetében nem foglal nagy teret, de amikor már a WP8 bejött az androidnak hatalmas térhódítása volt. A WP telefonok kipróbálóinak a 95%-a a büdös életbe nem fog androidos telefont venni. Én is előítéletes voltam a WP-vel, de mára szemernyi kétségem nincs, ha választanom kellene a WP vagy az android között mit választanék!
    Utoljára szerkesztette: fapapi, 2015.08.17. 15:03:17
  • tomboy013 #6
    Itt van kanyarójani és ismét a WP-t fikázza, milyen meglepő :D Ostobaságokat egyébként ne terjessz.
  • Major #5
    Pontosan így történt :)
  • who am I 7 #4
    ja, de marketingre ahhoz sokat kell költeni, h bemagyarázd a fogyiknak, h nekik ez jó, ezt kell venni. bár működik, de kell hozzá a zsé
  • Gauge #3
    Szerintem nem így történt. A Nokia jól használható wp telefonokkal állt élő, hasznos fejlesztéseket adott az os-hez. Sajnos az emberek nagy többsége divattelefont akart, a használhatóság és az időtállóság nem volt szempont. Nem gondolom hogy egy sokadik android telefon jót tenne a piacnak. Ha a Nokia igazán nagyot akar ütni, akkor szépen felvásárolja a Jollát, és nekiáll komolyan fejleszteni.
  • CairoJack #2
    Hát a WP jól sírba tette a cég mobilos részelegét. Plusz lejáratta, nevetség tárgyává tette a céget. Jó lesz visszatérnek Androiddal. Majd szépen felskiccelik a terveket, aztán valami kínai bérgyártó legyártja nekik. Az Apple-nek is elég jól bejött a dolog, anélkül, hogy akár csak egyetlen gyártósoruk is lenne.
    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2015.08.14. 23:38:23
  • Sir Cryalot #1
    -brokia..! :(